Közösség

Vélemény:

 

64 Utóhatás

(2017)

Utóhatás

 
MMcFly2015   2017.06.07 10:01
0

Drámaként erősen működik a film, sőt azt a két szálon futó nagy szenvedést még sikerült is túltolni a másfél óra alatt. Számomra Schwarzenegger drámai oldala nem jött át annyira, mint például a Maggie c. filmben (Mondjuk ott egyedül kellett vajlúdnia, itt meg Kevin Zegers alakítása mellett Schwarzi eltörpül). Ami bosszant a filmben, hogy ha már igaz történet, szeretek a film elött/után kicsit ismerkedni a témával. Most sem volt másként, és azt kell mondanom, hogy tipikus amerikai giccstenger lett, pláne a vége. Kisebb változások nem zavarnak a film javára, de itt fölösleges volt már a záró jelenet. Elég tragédiát és szenvedést látunk a filmben, a végére már nem kell a plussz löket, főleg - ha eltér a valóságtól. Mikor a stáblista elindult, egyszerűen hiányérzetem volt. Talán, ha legvégén kapunk egy kis információt maga az eseményről, mint ahogy ez igaz történeteknél lenni szokott, már nem érzem ezt a hiányt...Megmarad egy egyszer nézős, mondhatni átlagos drámának, amit talán Arnold S. neve képes feldobni.