A Hostiles műfajilag nem western. A "Vadnyugaton" játszódik, de sokkal inkább lehetne húsba vájó drámának titulálni. A film történetébe az egyes személyek saját tragédiáján keresztül belefonódik Amerika történetének talán legnagyobb konfliktusa-tragédiája, az őslakos indiánok és a hódító telepesek közötti konfrontáció. Már senki sem tudja, hogy ki "ütött" elsőként, ki sütötte el először a fegyvert, a vélt, vagy valós sérelmek áthatolhatatlannak tűnő lövészárkokat teremtettek. A film legfontosabb üzenete pont erre épülve, azt próbálja hangsúlyozni, hogy mégis van lehetőség áthatolni ezeket a különbségeket, ha megpróbáljuk megismerni a másik fél motivációit, a kommunikáció és az elfogadás nagy segítségre lehet ebben. Még akkor is, ha "halálos ellenségekről" van szó. Ehhez a gondolati szálhoz ad hátteret ez a csodálatosan fényképezett, helyenként meditatív, lassú film, ami szépen, tempósan építkezik a végkifejletig és talán csak a film lezárásában bicsaklik meg kissé az egyenletesen magas minőség, hogy némileg giccsbe, vagy ha megengedőbbek vagyunk szentimentalizmusba forduljon a végkifejlet. Nem mondom, hogy ez zavaró, csak kicsit kilóg a film szikár jellegéből. Szerencsére a színészek mindvégig hozzák a klasszis teljesítményt, a rendezés is fantasztikus, így az összképen ez nem változtat.
A Hostiles műfajilag nem western. A "Vadnyugaton" játszódik, de sokkal inkább lehetne húsba vájó drámának titulálni. A film történetébe az egyes személyek saját tragédiáján keresztül belefonódik Amerika történetének talán legnagyobb konfliktusa-tragédiája, az őslakos indiánok és a hódító telepesek közötti konfrontáció. Már senki sem tudja, hogy ki "ütött" elsőként, ki sütötte el először a fegyvert, a vélt, vagy valós sérelmek áthatolhatatlannak tűnő lövészárkokat teremtettek. A film legfontosabb üzenete pont erre épülve, azt próbálja hangsúlyozni, hogy mégis van lehetőség áthatolni ezeket a különbségeket, ha megpróbáljuk megismerni a másik fél motivációit, a kommunikáció és az elfogadás nagy segítségre lehet ebben. Még akkor is, ha "halálos ellenségekről" van szó. Ehhez a gondolati szálhoz ad hátteret ez a csodálatosan fényképezett, helyenként meditatív, lassú film, ami szépen, tempósan építkezik a végkifejletig és talán csak a film lezárásában bicsaklik meg kissé az egyenletesen magas minőség, hogy némileg giccsbe, vagy ha megengedőbbek vagyunk szentimentalizmusba forduljon a végkifejlet. Nem mondom, hogy ez zavaró, csak kicsit kilóg a film szikár jellegéből. Szerencsére a színészek mindvégig hozzák a klasszis teljesítményt, a rendezés is fantasztikus, így az összképen ez nem változtat.