Venom, a szerethető antihős?

2018.10.27 13:33 ArpiHajdu és Réci Olvasottság: <100x

0

:::A HOZZÁSZÓLÁS CSELEKMÉNYLEÍRÁST TARTALMAZHAT:::
Nos, ha úgy vesszük, a Sony csinált egy vicces filmet Venom karakterével, ám akaratlanul is felmerül a kérdés: vajon tényleg ez volt az a film, amelyet a rajongók, illetve a szélesebb nézőközönség várt?

Eddie Brock oknyomozó riporter, szakmájának egyik legjobbja, aki mindig azokat a témákat keresi, amelyekről nem illik/nem akarnak beszélni. Így jut el az Élet Alapítványhoz, amely földönkívüli életformák felkutatásával (is) foglalkozik a mögé a hangzatos jelszó mögé bújva, hogy kutatásaik csak és kizárólag az emberi faj megmentését szolgálják. Persze Brock érzi (mi több, biztos forrásból tudja), hogy az efféle kijelentéseknél a fejétől bűzlik a hal, ám arrogáns viselkedésének hála nemcsak a munkáját veszíti el, hanem a barátnője is szakít vele. A riporternek mégis sikerül bejutnia a vállalat laboratóriumába, ahol megtörténik a nagy találkozás emberünk és a szimbióta között. Ezzel el is jutottunk a játékidő feléig. Szó se róla, a film első része lassan építkezik, de legalább nem teszi rosszul. A nagyobbik probléma a második felvonással kezdődik, amely sajnos nem más, mint egy ötlettelen CGI-akciózúzda, tele logikai bukfencekkel, megfűszerezve helyenként vicces (néhol pedig kínos) dumákkal. És a bizonyos korhatár-besorolás: 2018-ban (no meg a Deadpool és a Logan sikere után) kicsit értetlenül állok azelőtt, hogy nem merték bevállalni az 16-os (esetleg a 18-as) karikát. Venom ugyanis nem (lenne) szívbajos: káromkodik, erőszakos, legszívesebben mindenkit leölne (különösen az emberi fejre feni a fogát), ám amikor egy olyan jelenethez érünk, ahol kiélné ilyen típusú vágyait, akkor a kamera nagyvonalúan elfordul, vagy jön egy vágás, pont a lényegnél. Mintha a Rambót néznék lövöldözések nélkül (valahogy így nem az igazi). Egy szó, mint száz: ez a családbarát verzió a lényegétől fosztotta meg a karaktert, vizualitás szempontjából biztosan. DE! Valószínűleg ez járult hozzá ahhoz is, hogy a film közben azért (majdnem végig) jól szórakoztunk, így kicsit skizofrén a helyzet (hogy maradjunk témánál), mert ez a döntés egyszerre tett jót a filmmel és némileg el is rontotta azt.

Ha pozitívumot keresünk, akkor azt röviden-tömören úgy fogalmazhatjuk meg: Tom Hardy játéka és az interakciói a szimbiótával. Az a fajta skizofrén állapot, amelyet Venom okoz Eddie-nek még korrekt módon át is jön a néző számára. Azt is mondhatjuk, hogy egészen meglepő, mennyi hasonlóság van kettejük között (pl. a folyamatos dilemma a helyes és helytelen döntés között). A probléma sajnos az, hogy a többi színészről már nem lehet ilyen pozitívumokat elmondani (bár ez inkább a forgatókönyvíróknak róható fel): Riz Ahmedről már az elején lehet tudni, hogy a történet antagonistája lesz, karakterfejlődés nincs, a motivációi esetében sincs semmi újdonság (a legviccesebb: a végén épp a film eleji nagyratörő tervének mond ellent). Hardy partnere, Michelle Williams egyfajta erkölcsi iránytűként van jelen (ez nem is lenne rossz), de végig az volt az érzésem, hogy az általa játszott Anne karaktere, valamint kapcsolata a főszereplővel súlytalan és jellegtelen lenne (talán egy jelenetet leszámítva).

És még itt vannak azok a bizonyos logikai bukfencek (itt lesz egy-két SPOILER!!!): a szimbióta gazdatestről gazdatestre vándorol, ám a „cserék” során az előző gazdatest elpusztul (ez a fontosabb karakterek esetében nem igaz). A szimbióta képes, ha a dramaturgia úgy kívánja, feléleszteni az embereket. Venomnak két igazi gyenge pontja van: a nagy zaj és a tűz, s ezen logika alapján a film végén el kellett volna pusztulnia, aztán mégis előkerül. Mondhatnám, hogy ezek csak a jéghegy csúcsai lennének, de már ezek is bántóan kínosak.

Bár a filmnek vannak értékelhető pontjai, s a stáblista utáni jelenet is arról tesz tanúbizonyságot, hogy lesz folytatás (mi több, a tervek szerint újabb filmes univerzum), de a Sony biztonsági játéka a képregények egyik leghíresebb antihőséről amolyan bűnös élvezetet kreált, s ez azért számomra egy kicsit fájó pont. Egyszer szódával elmegy, és semmi extra. De ha már úgy érzed, tele a padlás a szuperhősös (meg antihősös) történetekkel, s nem vársz a Venomtól se túl sokat, akkor akár még pozitívan is csalódhatsz benne. Egy újabb próbálkozás arra, hogy megszeretessenek a közönséggel egy alapvetően a rossz oldalon álló hőst. Hogy sikerült-e? Igen is, meg nem is.