Közösség

Vélemény:

 

83 Derült égből apu

(2016)

Meglepő végkifejlet

 
Kazydo   2021.08.11 22:29
0

Eugenio Derbez-féle alakítással is láttam ezt a filmet (ő az írója is a történetnek), de ez a változat a best, Omar Sy sokkal tehetségesebb színész. Nem sokkal a kislányunk születése után láttuk a párommal, és bevallom, mindketten elsírtuk magunkat rajta. Persze nem az elején, ami humoros és aranyos, hanem a drámaibb második felén, ami minden érző embert megmozgat akárcsak kicsit is belülről. Igazat adok azoknak, akik azt írták, hogy egyre jobbak mostanában a francia filmek, kész felüdülés már a sok amcsi film után, amik szinte sorra arról szólnak, hogy Amerika megmenti az egész világot, vagy a suli béna sráca megszerzi a legjobb csajt stb. Fogalmazhatnék egyszerűbben is, az amcsik felszínes, együgyű hulladékjai lassan elbújhatnak teljesen az európai színvonal mögött.