A rendező előző filmje („Teljesen idegenek”) akkora népszerűségnek örvendett, hogy elkészült a spanyol változata, sőt az idén a francia mellett Goda Krisztina megrendezi „BUÉK” címen (nem zavarja, hogy ezt a címet használta már Szörény Rezső 1979-ben?). Paolo Genovese 2017-es munkája – szerintem - valószínűleg nem lesz ennyire nevezetes, mert inkább rádió játéknak felelne meg, mint filmnek. Ugyan témáját tekintve szintén morális tanmese, de bántóan didaktikus, a filmvásznon sorjázó premier plánok idővel roppant unalmassá válnak, a cselekmény pedig csak a kliensek elbeszélésében jelenik meg. 105 percen keresztül láthatók, de inkább hallhatók a kávézón belüli dialógusok, amelyek sok ponton kereszteződnek, de én már alig vártam a végét. Izgalmas kérdéseket feszeget, csak bántóan steril művészi eszközöket használ a bemutatásukra. Erősen érződik, hogy egy amerikai TV-sorozat („The Booth at the End) alapötletét vitte nagyvászonra, de ami a TV képernyőjén jól érvényesül, az a filmvásznon túlságosan is kevés. Ennek ellenére sokan tartják nagyszerűnek, én azonban nem szívesen csatlakoznék a dicsérő kórushoz.
A rendező előző filmje („Teljesen idegenek”) akkora népszerűségnek örvendett, hogy elkészült a spanyol változata, sőt az idén a francia mellett Goda Krisztina megrendezi „BUÉK” címen (nem zavarja, hogy ezt a címet használta már Szörény Rezső 1979-ben?). Paolo Genovese 2017-es munkája – szerintem - valószínűleg nem lesz ennyire nevezetes, mert inkább rádió játéknak felelne meg, mint filmnek. Ugyan témáját tekintve szintén morális tanmese, de bántóan didaktikus, a filmvásznon sorjázó premier plánok idővel roppant unalmassá válnak, a cselekmény pedig csak a kliensek elbeszélésében jelenik meg. 105 percen keresztül láthatók, de inkább hallhatók a kávézón belüli dialógusok, amelyek sok ponton kereszteződnek, de én már alig vártam a végét. Izgalmas kérdéseket feszeget, csak bántóan steril művészi eszközöket használ a bemutatásukra. Erősen érződik, hogy egy amerikai TV-sorozat („The Booth at the End) alapötletét vitte nagyvászonra, de ami a TV képernyőjén jól érvényesül, az a filmvásznon túlságosan is kevés. Ennek ellenére sokan tartják nagyszerűnek, én azonban nem szívesen csatlakoznék a dicsérő kórushoz.