Pier Paolo Pasolini ateista volt, ráadásul marxista, és ezt a filmjét is rendszerint ős-marxista allegóriaként szokták értelmezni. Mégis Pasolini sokkal inkább volt költő, és a szent és az isteni fogalma hatalmas vonzerőt jelentett számára, ezzel szemben az oly gyakori vallásos babonaság taszította. 1962-ben Assisibe ment, ahova XXIII. János hívta párbeszédre a nem keresztény művészeket. Ezalatt az idő alatt olvasta el az evangéliumokat, "elejétől a végéig, mint egy regényt", és később azt nyilatkozta erről, hogy Jézus története "a legmagasztosabb dolog, amit csak az ember elolvashat".
Ennek a tapasztalatnak az eredményeképp kezdett Pasolini foglalkozni azzal a gondolattal, hogy közvetlenül az egyik evangéliumból - forgatókönyv és a szöveg átszerkesztése nélkül - filmre viszi Krisztus életét. Miután befejezte a Máté evangéliumát, azt "XXIII. János kedvesen boldog, familiáris emlékezetének" ajánlotta.
Pier Paolo Pasolini ateista volt, ráadásul marxista, és ezt a filmjét is rendszerint ős-marxista allegóriaként szokták értelmezni. Mégis Pasolini sokkal inkább volt költő, és a szent és az isteni fogalma hatalmas vonzerőt jelentett számára, ezzel szemben az oly gyakori vallásos babonaság taszította. 1962-ben Assisibe ment, ahova XXIII. János hívta párbeszédre a nem keresztény művészeket. Ezalatt az idő alatt olvasta el az evangéliumokat, "elejétől a végéig, mint egy regényt", és később azt nyilatkozta erről, hogy Jézus története "a legmagasztosabb dolog, amit csak az ember elolvashat".
Ennek a tapasztalatnak az eredményeképp kezdett Pasolini foglalkozni azzal a gondolattal, hogy közvetlenül az egyik evangéliumból - forgatókönyv és a szöveg átszerkesztése nélkül - filmre viszi Krisztus életét. Miután befejezte a Máté evangéliumát, azt "XXIII. János kedvesen boldog, familiáris emlékezetének" ajánlotta.