A második rész szerintem gyönyörűen kapcsolódik az elsőhöz. Az első film végén persze hiányoltam, hogy megosszák a „titkot”, hogyan is lehet igazán legyőzni ezeket a lényeket — annyira adta volna magát. A folytatásban viszont imádom, ahogy Regan a fejébe veszi, hogy kézbe veszi a dolgokat. Lenyűgöz, ahogy egy kamasz lány ilyen elszántan kiáll a saját gondolatai mellett, és nem hagyja, hogy bárki eltántorítsa attól, amiről tudja, hogy igaza van. Ahogy rátalál a megoldás lényegére, az számomra az egész film egyik legszebb íve. Bár a vonatos jelenetnél azért fogtam a fejem — de még ez is belefér, mert valahogy pontosan az ilyen túlzásai teszik annyira szerethetően feszültté az egészet. Ugyanakkor be kell vallanom, hogy sok jelenetre már előre számítottam. Annyi filmet fogyasztunk manapság, hogy a sémák egyszerűen beleégnek a látásmódunkba, és egy idő után ösztönösen felismerjük, merre fog haladni egy-egy történet. Érdekes módon a Hang nélkül számomra mégsem lett nyugtalanító élmény — sokkal inkább megnyugtató. Talán azért, mert a kiszámíthatóság ellenére is biztonságos kézzel vezeti a feszültséget, talán mert az emberi kitartásra helyezi a hangsúlyt. Mindenesetre kíváncsian várom, milyen lesz a folytatás. Ha lesz egyáltalán.
A második rész szerintem gyönyörűen kapcsolódik az elsőhöz. Az első film végén persze hiányoltam, hogy megosszák a „titkot”, hogyan is lehet igazán legyőzni ezeket a lényeket — annyira adta volna magát. A folytatásban viszont imádom, ahogy Regan a fejébe veszi, hogy kézbe veszi a dolgokat. Lenyűgöz, ahogy egy kamasz lány ilyen elszántan kiáll a saját gondolatai mellett, és nem hagyja, hogy bárki eltántorítsa attól, amiről tudja, hogy igaza van. Ahogy rátalál a megoldás lényegére, az számomra az egész film egyik legszebb íve. Bár a vonatos jelenetnél azért fogtam a fejem — de még ez is belefér, mert valahogy pontosan az ilyen túlzásai teszik annyira szerethetően feszültté az egészet. Ugyanakkor be kell vallanom, hogy sok jelenetre már előre számítottam. Annyi filmet fogyasztunk manapság, hogy a sémák egyszerűen beleégnek a látásmódunkba, és egy idő után ösztönösen felismerjük, merre fog haladni egy-egy történet. Érdekes módon a Hang nélkül számomra mégsem lett nyugtalanító élmény — sokkal inkább megnyugtató. Talán azért, mert a kiszámíthatóság ellenére is biztonságos kézzel vezeti a feszültséget, talán mert az emberi kitartásra helyezi a hangsúlyt. Mindenesetre kíváncsian várom, milyen lesz a folytatás. Ha lesz egyáltalán.