Közösség

Vélemény:

 

74 Ms. Marvel

(2022)

Tini limonádé szuperhős köntösben

 
Tonyka   2022.06.09 17:46
0

Nem tudom merre tart majd ez a sorozat, az első rész viszont nem volt rossz. Könnyen azonosultam a tinédzserrel, és a problémáival. Szépen rávilágítanak, hogy nem egyszerű az élet idegenként egy országban. Komoly kihívás megfelelni a saját kultúrád követelményeinek, miközben húz a másik világba való beilleszkedés, illetve annak a hatásai. Hiába, fertőző a nyugati kultúra. Mi nézők is eltöprengünk mi is a helyes. Mindkét világnak vannak erényei, szóval nem egyszerű az útkeresés. Szerencsére nem dramatizálják túl, hősnőnk humorral, komolytalansággal és egy baráttal hidalja át a gondokat. Egyelőre kedves kis sztori, remélhetőleg maradnak ezen a vonalon, ami még idősebb fejjel is nézhető, élvezhető. A szereplőválogatás jól sikerült, érdekes karakterek. Szépen felépítették a családot, szigorú anya, a kissé engedékenyebb apa, és hozzá egy segítőkész testvér. A fura, de tehetséges barát is rendben van. Persze vannak klisék, többek közt a népszerű undok széplány is ide tartozik. Világmegváltásra nem számítok, de lehet belőle egy jó kis szórakoztató családi sorozat. A lehetőség megvan benne, szóval szurkolok, hogy maradjon ez az irány. Remélhetőleg érdekes karakterfejlődést láthatunk. Kíváncsi vagyok miféle hatása lesz a keménymagos rajongásból, szuperhőssé válásnak. No és a karperec eredete is tartogat még érdekességet, valószínűleg.