Közösség

Vélemény:

 

41 Ördögűzés

(2024)

Ördögi Crowe

 
Eastern79   2024.07.13 16:18
0

Russell Crowe a viszonylag jól sikerült, A pápa ördögűzője után ismét egy démonos sztoriban szerepel, amelyben igaz, hogy csak egy lecsúszott alkoholista színész bőrébe bújva, de újra papot alakít. Valahogy nem tudja a film eltalálni az alaphangulatot, hiszen míg a leszbikus lánya éppen azért kerül hozzá, mert egy meleg iskolatársa mellett kiállva bajba keveredik, addig a Crowe által alakított karaktert éppen egy pap becstelenítette meg még gyerekkorában, így aztán nem igazán tudni, hogy tulajdonképpen most akkor szeretnünk vagy gyűlölnünk kellene-e a melegeket, bár nem mintha bármelyik is hozzátenne valamit is az egyébként is gyenge sztorihoz. Feszültség szinte nulla, az effektek is hagynak némi kívánnivalót maguk után, és a horrorfaktor is megreked egy huszadrangú tv-sorozat szintjén. Talán Crowe alakítása értékelhető valamennyire, de ez kevés ahhoz, hogy megmentse a produkciót. Sablonos, vértelen, színtelen, szagtalan és unalmas. Az egyetlen horror jelen esetben az, ha végignézed.