Közösség

Vélemény:

 

83 Veszett a világ

(1990)

Veszett hely David Lynch elméje

 
Syracuse   2020.03.03 14:40
0

Pontosabban itt még csak annyit tudtunk róla, hogy veszett, később ismerhettük meg, valójában mennyire bizarr és sötét hely is a Mester koponyájának belseje. Valahogy a kronológiai sorrend nála egyre durváb flasheket is jelent, némiképp kilóg a sorból első két filmje, bár azért a Radírfejben nagyjából előrevetítette, hogy mire számíthatunk tőle. Történetvezetés és álomvilág építés szempontjából így a Veszett a világ is nagyjából félúton van a Kék bársony és az Útvesztőben között (a Twin Peaks most szándékosan nem kap említést, az maga egy külön mitológia). Ráadásul az emberi elme és a kertvárosok világából itt egy egészen sajátosan zseniális road movie-ba fogott bele Lynch, kitűnő színészgárdával megtámogatva. Mindenkinek ajánlom, és itt most azt sem teszem hozzá, hogy fogékonynak kell lenni Lynch agymenéseihez, mert ekkor még azért nem szaladt el vele annyira a ló. (Nekem pont ezért nem ez a kedvenc filmem tőle egyébként, long live Mulholland Drive!)