Veszett a világ (1990)

Hogyan írjunk filmajánlót David Lynch-hez? A rendező eléggé magányos harcos volt mindig is a filmművészetben (ráadásul nála lehet is használni a művészet kifejezést), és most már sok-sok évtized távlatában lehet az mondani, hogy az is maradt. Hát per... több»sze, hogyan is adná már fel a többnyire eléggé a valóságtól elrugaszkodott elképzeléseit ebben a műfajban, ha az első öt-tíz-tizenöt évet kibírta. Továbbá egy újabb feladat a nyereményjáték résztvevőinek: hogyan sikerült producereket szereznie filmjeihez, illetve leszerződnie különböző filmes stúdiókkal. Az életmű persze nagyon tartalmas, de tömérdek alkotással nem rendelkezik, így Lynch nyugodtan gyűjtögethetett a következő szemléletes filmeposzára, mert közönségcsalogató blockbuster egyikből sem lett. Persze azért nem ennyire válságos a helyzet, különösen ezzel a mozival kapcsolatban. Kétségkívül az egyik legnézhetőbb moziélmény, összehasonlításképp a kezdeti darabokkal, mint például a Radírfej c. szürreális dráma, vagy a jóval későbbi Mulholland Drive. Az ilyen jellegű filmeket azért ül le megtekinteni a néző, tehát azért vág bele a tisztelt néző, hogy elmerüljön (este az álomban). Jó, tehát viccet félretéve, ha hallunk esetleg mástól róla, vagy elolvassuk a megfelelő plot jegyzeteket, és andalító logikai összefüggések után szeretnénk kutatni, amely megmozgatja a megfelelő szürkeállományt, rögvest belevethetjük magunkat. Azt már a rögtön az elején leszögezhetjük, hogy kifejezetten nem is értelmi konstrukciót kell keresnünk, hanem lírai benyomásokat. A cselekmény látszólagos egymásutánisága inkább csak aláfestés, ugyanis a nagy egészhez a jelentősebb hányadot jórészt inkább a festői képi világ teszi hozzá. A dialógusok, a kameramozgás palettaként állnak rendelkezésre, és a jellegzetesen szürreális tónusokat ki-ki a maga képzelete alapján viheti fel a vászonra. Máskülönben igazán remek hangulatban lehet részünk a furcsa történet hányattatott sorsú szereplőinek kalandjait szemlélve. Szintén – mint általában – kitaszított, vagy törvényen kívüli emberekkel van dolgunk. Ehhez szorosan hozzátartoznak a neurózisos jellemek, az élénk hangulatingadozás vagy végletes apátia. Szerelmespár hőseink egy idő után a se veled, se nélküled címszó alatt szövik kapcsolatuk románcát. Miközben fesztelenül tépik az akácfa leveleit, hol megdöbbenve, máskor unottan veszik tudomásul, épp kivel hozza őket össze a sors. És rendszerint nem a jó tündér kerül az útjukba, bár ez sem kizárt. Ám még mielőtt méltó jutalmukat átvehetnék, a veszett világ leggaládabb figurájába botlanak. A gonosz boszorkány Bobby Peru képében jelenik meg és sajnos mindkettejükön erőt vesz. Most már csak azon lehet szurkolni, hogy ép bőrrel átvészeljék a nem is annyira veszélytelen kalandot. Willem Dafoe sem ezelőtt, sem ezután sem volt ennyire félelmetes és hitvány módon elvetemült, mint ebben a darabban. Nem kicsit kellett kivetkőznie magából a sok-sok nagyszerű alakításra képes, nem eléggé méltatott színésznek, hogy hiteleset nyújtson. Az általa létrehozott karakter – ki tudja, hol fogant meg az ötlet – többnyire semmilyen emberi méltóságra, vagy annak látszatára sem alkalmas. Sokszor az a vicces benne, hogy bármennyire is alantas, a halál veszélyének és közelségének még a megfakult rezdülése sem érinti meg. A történet befejezettnek tekinthető, második része elképzelhetetlen, de bizonyos alkotók számára lehetséges. Ha folytatódna a vásznon is túl, akkor Lula és párja, hát, nem tudni igazá,n hogy együtt érték volna meg az öreg korukat vagy sem. David Lynch epikus alkotása tehát nem a Die Hard sztorin szocializálódott generáció számára készült. Művészfilmesek számára vagy enyhén műkedvelő közönségnek ajánlott. Nem okoz rossz éjszakát, de mindenképpen maradandót hagy a nézőben.

30 éves fejjel összegezve egyértelműen kikövetkeztethető, elég abnormális film. Emberi belső fájdalmak elfojtását ábrázolja egy egyszerű cselekményszál mellett, ami a végefele szinte komédiába fullad. Mondanivalója hogy ne menekülj a szerelemtől, har... több»colj az álmaidért a karma úgyis eléd áll valamilyen formában, merre kell menned, a jelekre oda kell figyelned és a legvégén a belső megértés számít...Igazából haláli unalmas volt a film egy-két rész leszámítva :(

David Lynch-fanoknak kötelező darab, de aki nem csípi annyira ezt a stílust, annak szerintem nem fog tetszeni!

Amennyire tetszett a Straight story esetében, hogy Lynch mellőzte a műveire jellemző szürrealizmust, addig jelen filmjénél, a Veszett a világ épp az elborultságával nyűgözött le. Mindkét Lynch-film esetében egy road movie-ról beszélhetünk, de teljese... teljes kritika»

Hol is kezdjem ..... Nicolas C. Szereplése ebben a filmben alul múlta a várakozásokat. A film története nem "értelmes" nehezen feldolgozható mert egyszerre csöppenünk a szerelem és romantika pillanatában és egy újabb képváltás után máris egy fej re... több»pül gurul a képen aztán a boszorkány sem hiányozhat ebböl a repertoárból. Összességében a film is megdöbbentően kezdődik aztán valami nyugvópontra jut hogy ismét felborzolja az idegeneket horrorra emlékeztető jelenlétével. Ha mindez nem elég fanyar humort is kapunk egy kis fekete mágiával plusz őrült embereket hogy a végén happy legyen a " Jótündér megjelenik " és gondoskodik arról hogy a szerelem érzése maradjon meg végső zárásként. A történet lagymatag hullámzik az ember a film alatt túlfűtött erotika erőszak érződik többségében a filmben. Kevés a romantikus rész amit azért találunk a filmben. Összességében egyszer nézhető film .

Pontosabban itt még csak annyit tudtunk róla, hogy veszett, később ismerhettük meg, valójában mennyire bizarr és sötét hely is a Mester koponyájának belseje. Valahogy a kronológiai sorrend nála egyre durváb flasheket is jelent, némiképp kilóg a sorból első két filmje, bár azért a Radírfejben nagyjából előrevetítette, hogy mire számíthatunk tőle. Történetvezetés és álomvilág építés szempontjából így a Veszett a világ is nagyjából félúton van a Kék bársony és az Útvesztőben között (a Twin Peaks most szándékosan nem kap említést, az maga egy külön mitológia). Ráadásul az emberi elme és a kertvárosok világából itt egy egészen sajátosan zseniális road movie-ba fogott bele Lynch, kitűnő színészgárdával megtámogatva. Mindenkinek ajánlom, és itt most azt sem teszem hozzá, hogy fogékonynak kell lenni Lynch agymenéseihez, mert ekkor még azért nem szaladt el vele annyira a ló. (Nekem pont ezért nem ez a kedvenc filmem tőle egyébként, long live Mulholland Drive!)

Izgalmas film, élveztem a végéig. Lynch ezzel sem okozott csalódást. A karakterek benne zseniálisak, mind. Itt több műfaj keveredik, van benne dráma meg erőszakosság is, meg morbid komikus jelenetek is, olyan lynches. :)