Az igényes – sokat látott és tapasztalt néző – azonnal felkapja a fejét a sokatmondó moziplakáton. A szkepticizmus és a kételkedés abból fakad, hogy körülbelül már száz esztendeje próbálják hasonló intenzitással és eltökéltséggel megjeleníteni ugyanazt, amely gyakorlatilag lehetetlen. Szép számmal felidézhet önmagában az olvasó egyébiránt olyan alkotásokat még a múlt század elejéről is akár, amelyek nem annyira a technikai megoldások miatt voltak annyira hihetetlenek, mindinkább a mondanivaló szétesése révén. Később a téma elült, aztán a hollywoodi új hullám szárnyain tért vissza olykor-olykor. Rosszabb és kevésbé hihető alkotásokból is lehetne említeni, ezek közül a színvonalasabbak már a thriller elemeit vegyítették a horror ismert sajátságaival.
A moziplakáton összeházasított két szó már önmagában is riasztó lehet – ismerve a téma előéletét –, ezért a műfaj rajongói valóban kétkedve dilemmázhatnak a jegypénztárak előtt. Ezért a második pillantás biztosan a filmet a vállukon cipelő nagy nevekre és a jelentőségteljes arcképekre szegeződik. Ekkor már minden kétséget kizáróan dönthet a patinás múlt, gondolva arra, nyilván bármilyen darabban nem szerepelhetnek nagyágyú. A megnyugtatás végett, de sajnos vagy Istennek hála, számos olyan alkotásban szerepelnek kiváló színészek, legalább egy, amelynek se eleje, se vége, illetve füle és farka – mégis csodálattal lehet nézni, legalább azt a néhány jelenetet, amelyekben szerepelnek.
Ezen okokból kifolyólag a néző nem fog csalódni, Al Pacino elég szarkasztikus, néha félelmetes, máskor még vicces is. Borzongató elemekben bővelkedik, főleg a keresztény teremtéstan ideológiája alapján építi fel a logikáját, ami sok magyarázatot igényel, szintén Al Pacino szájából. A folyton más-más alakban feltűnő kísértő karaktere kreatív, némiképp elgondolkodtató.
Az igényes – sokat látott és tapasztalt néző – azonnal felkapja a fejét a sokatmondó moziplakáton. A szkepticizmus és a kételkedés abból fakad, hogy körülbelül már száz esztendeje próbálják hasonló intenzitással és eltökéltséggel megjeleníteni ugyanazt, amely gyakorlatilag lehetetlen. Szép számmal felidézhet önmagában az olvasó egyébiránt olyan alkotásokat még a múlt század elejéről is akár, amelyek nem annyira a technikai megoldások miatt voltak annyira hihetetlenek, mindinkább a mondanivaló szétesése révén. Később a téma elült, aztán a hollywoodi új hullám szárnyain tért vissza olykor-olykor. Rosszabb és kevésbé hihető alkotásokból is lehetne említeni, ezek közül a színvonalasabbak már a thriller elemeit vegyítették a horror ismert sajátságaival.
A moziplakáton összeházasított két szó már önmagában is riasztó lehet – ismerve a téma előéletét –, ezért a műfaj rajongói valóban kétkedve dilemmázhatnak a jegypénztárak előtt. Ezért a második pillantás biztosan a filmet a vállukon cipelő nagy nevekre és a jelentőségteljes arcképekre szegeződik. Ekkor már minden kétséget kizáróan dönthet a patinás múlt, gondolva arra, nyilván bármilyen darabban nem szerepelhetnek nagyágyú. A megnyugtatás végett, de sajnos vagy Istennek hála, számos olyan alkotásban szerepelnek kiváló színészek, legalább egy, amelynek se eleje, se vége, illetve füle és farka – mégis csodálattal lehet nézni, legalább azt a néhány jelenetet, amelyekben szerepelnek.
Ezen okokból kifolyólag a néző nem fog csalódni, Al Pacino elég szarkasztikus, néha félelmetes, máskor még vicces is. Borzongató elemekben bővelkedik, főleg a keresztény teremtéstan ideológiája alapján építi fel a logikáját, ami sok magyarázatot igényel, szintén Al Pacino szájából. A folyton más-más alakban feltűnő kísértő karaktere kreatív, némiképp elgondolkodtató.