Bájos és cuki, ám valahol bugyuta is. A film 2002-ben látott napvilágot, amikor 13-14 éves voltam, és az HBO-n minden héten leadták, és én mindig néztem. Itt szerettem meg Hugh Grantet, és innen kezdve imádtam. Valamiért én inkább ezt a szerepet azonosítom a nevével, és nem a sunyi Daniel Cleaverrel (Bridget Jones). Így hát nekem valamiért ez egyfajta kedvenc a szívem mélyén, a film szeleburdisága ellenére is. Nem olyan kedvenc, amit szánt szándékkal évente előveszek, hanem olyasféle, ami bármikor, ha az utamba kerül, gondolkodás nélkül hajlandó vagyok újra megnézni. Grant jellemzően az a karakter a filmben, aki nem képes egyedül döntést hozni, kissé esetlen is, olyan főnök, amilyet el sem tudnék viselni, ha az éjszaka közepén csak azért hívna fel, mert nem tud nyakkendőt választani... Abszurd. Ebből a filmből megmaradt az a mondás George Wade-től, hogy "ja, szegény barom".
Bájos és cuki, ám valahol bugyuta is. A film 2002-ben látott napvilágot, amikor 13-14 éves voltam, és az HBO-n minden héten leadták, és én mindig néztem. Itt szerettem meg Hugh Grantet, és innen kezdve imádtam. Valamiért én inkább ezt a szerepet azonosítom a nevével, és nem a sunyi Daniel Cleaverrel (Bridget Jones). Így hát nekem valamiért ez egyfajta kedvenc a szívem mélyén, a film szeleburdisága ellenére is. Nem olyan kedvenc, amit szánt szándékkal évente előveszek, hanem olyasféle, ami bármikor, ha az utamba kerül, gondolkodás nélkül hajlandó vagyok újra megnézni. Grant jellemzően az a karakter a filmben, aki nem képes egyedül döntést hozni, kissé esetlen is, olyan főnök, amilyet el sem tudnék viselni, ha az éjszaka közepén csak azért hívna fel, mert nem tud nyakkendőt választani... Abszurd. Ebből a filmből megmaradt az a mondás George Wade-től, hogy "ja, szegény barom".