A Monty Python társulat utolsó nagyjátékfilmje, amely szkeccsekben mutatja be az emberi élet főbb állomásait a születéstől a halálig, abszurd és fekete humorral átitatva. Stílusa rendkívül szatirikus, polgárpukkasztó, a helyzet- és zenés poénok mellett erős társadalomkritikát fogalmaz meg, miközben gyakran meghökkentő, groteszk vizualitással dolgozik. Az összefüggő cselekmény helyett rövid jelenetek sorozata adja a szerkezetét, a karakterek inkább a sketch-jelenetek funkcionalitását szolgálják, mint mély drámai fejlődést mutatnának. A színészi játék – ahogy megszokhattuk a Pythontól – sokszor önironikus és bravúros átalakulásokkal teli, hiszen a társulat tagjai magukra írták és játszották a szerepeket. A forgatókönyv főleg ötletes, néha öncélúan blőd, de önreflexiója műfaji szinten is kiváló; a rendezés Terry Jones és Terry Gilliam kreatív vízióját hordozza, bár olykor széttartó. Objektíven nézve a film nem minden jelenetében egyenletes, de vizuális humora, társadalmi-kulturális utalásai és zenei betétei miatt formabontó és műfajteremtő lett. Főként azoknak ajánlom, akik nyitottak a brit abszurd humorra, szeretik a filozofikus szatírát és nem rettennek meg a harsány képektől.
A Monty Python társulat utolsó nagyjátékfilmje, amely szkeccsekben mutatja be az emberi élet főbb állomásait a születéstől a halálig, abszurd és fekete humorral átitatva. Stílusa rendkívül szatirikus, polgárpukkasztó, a helyzet- és zenés poénok mellett erős társadalomkritikát fogalmaz meg, miközben gyakran meghökkentő, groteszk vizualitással dolgozik. Az összefüggő cselekmény helyett rövid jelenetek sorozata adja a szerkezetét, a karakterek inkább a sketch-jelenetek funkcionalitását szolgálják, mint mély drámai fejlődést mutatnának. A színészi játék – ahogy megszokhattuk a Pythontól – sokszor önironikus és bravúros átalakulásokkal teli, hiszen a társulat tagjai magukra írták és játszották a szerepeket. A forgatókönyv főleg ötletes, néha öncélúan blőd, de önreflexiója műfaji szinten is kiváló; a rendezés Terry Jones és Terry Gilliam kreatív vízióját hordozza, bár olykor széttartó. Objektíven nézve a film nem minden jelenetében egyenletes, de vizuális humora, társadalmi-kulturális utalásai és zenei betétei miatt formabontó és műfajteremtő lett. Főként azoknak ajánlom, akik nyitottak a brit abszurd humorra, szeretik a filozofikus szatírát és nem rettennek meg a harsány képektől.