Könnyed, szatirikus vígjáték, amely a gyereksztárok kiüresedett felnőtt életét és az önazonosság keresését figurázza ki. Stílusa parodisztikus, sajátos nosztalgiával és öniróniával szövi át, hangulata végig derűsen játékos. A történet középpontjában Dickie Roberts – valaha országos kedvenc, ma elfeledett exgyerekszínész – áll, aki egy normális családba „bérel” magának helyet, hogy megtanulja, milyen az igazi élet, ezért a karakterek összetett kapcsolati helyzetei adják a film érzelmi motorját. A főszereplő David Spade jól hozza a gyermeteg, elesett, mégis szerethető figurát, a mellékszereplők (Mary McCormack, Alyssa Milano) támogatják ezt a kettősséget, bár színészileg nagy mélység nincs. A forgatókönyv előre kiszámítható, a poénok vegyes színvonalúak, a rendezés (Sam Weisman) biztos kézzel vezeti végig a vígjátékot. Objektíven a film nem emelkedik ki a műfajából, mégis működőképes; szubjektíven nézve kellemes, szórakoztató, akár családoknak, akár nosztalgiázó tévénézőknek ajánlható.
Könnyed, szatirikus vígjáték, amely a gyereksztárok kiüresedett felnőtt életét és az önazonosság keresését figurázza ki. Stílusa parodisztikus, sajátos nosztalgiával és öniróniával szövi át, hangulata végig derűsen játékos. A történet középpontjában Dickie Roberts – valaha országos kedvenc, ma elfeledett exgyerekszínész – áll, aki egy normális családba „bérel” magának helyet, hogy megtanulja, milyen az igazi élet, ezért a karakterek összetett kapcsolati helyzetei adják a film érzelmi motorját. A főszereplő David Spade jól hozza a gyermeteg, elesett, mégis szerethető figurát, a mellékszereplők (Mary McCormack, Alyssa Milano) támogatják ezt a kettősséget, bár színészileg nagy mélység nincs. A forgatókönyv előre kiszámítható, a poénok vegyes színvonalúak, a rendezés (Sam Weisman) biztos kézzel vezeti végig a vígjátékot. Objektíven a film nem emelkedik ki a műfajából, mégis működőképes; szubjektíven nézve kellemes, szórakoztató, akár családoknak, akár nosztalgiázó tévénézőknek ajánlható.