Linóleum? Azt észrevettem, hogy egy bordó, foltos linóleumpadló rendre megjelenik a különböző helyszíneken – munkahelyi iroda, iskola, a ház régi szobája –, de arra magamtól nem jöttem rá, hogy mit szimbolizál és miért ez lett a film címe. (Colin West rendező nyilatkozatai alapján a Google adott rá elfogadható magyarázatot, érdemes rákeresni.) Ez egy rendkívül különleges film. A furcsa, álomszerű, szürreális események sora eleinte összezavart, de valahogy mégis magával sodort, és nem tudtam abbahagyni. A vígjáték besorolással nem értek egyet; itt egy nagyon komoly gondolatokat, valódi értékeket és mély érzelmeket megjelenítő szomorú történetet látunk. Persze igazából csak az utolsó kb. 15 percben érti meg az ember, hogy szinte semmi nem az, aminek látszik, és hogy miről is van szó. Zseniális! A fényekkel, tükrökkel és kameramozgással való „játék”, a dialógusokban fel-felbukkanó látszólag oda nem illő félmondatok, a varázslatos kísérőzene, a színészek alakítása mind-mind nagyon rendben van. Végtelenül szép és megindító az egész. Kétszer néztem meg egymás után. És még valami: a nagyapáról való megemlékezést nagyon fontos üzenetnek tartom. „In memory of Lyle McDonald (1929-2018)”
Linóleum? Azt észrevettem, hogy egy bordó, foltos linóleumpadló rendre megjelenik a különböző helyszíneken – munkahelyi iroda, iskola, a ház régi szobája –, de arra magamtól nem jöttem rá, hogy mit szimbolizál és miért ez lett a film címe. (Colin West rendező nyilatkozatai alapján a Google adott rá elfogadható magyarázatot, érdemes rákeresni.) Ez egy rendkívül különleges film. A furcsa, álomszerű, szürreális események sora eleinte összezavart, de valahogy mégis magával sodort, és nem tudtam abbahagyni. A vígjáték besorolással nem értek egyet; itt egy nagyon komoly gondolatokat, valódi értékeket és mély érzelmeket megjelenítő szomorú történetet látunk. Persze igazából csak az utolsó kb. 15 percben érti meg az ember, hogy szinte semmi nem az, aminek látszik, és hogy miről is van szó. Zseniális! A fényekkel, tükrökkel és kameramozgással való „játék”, a dialógusokban fel-felbukkanó látszólag oda nem illő félmondatok, a varázslatos kísérőzene, a színészek alakítása mind-mind nagyon rendben van. Végtelenül szép és megindító az egész. Kétszer néztem meg egymás után. És még valami: a nagyapáról való megemlékezést nagyon fontos üzenetnek tartom. „In memory of Lyle McDonald (1929-2018)”