Az év utolsó mozijának nem is lehetett volna jobb lezárása, mint a fantasztikus tehetségű Whitney Houston életrajzi filmje. Nem volt kérdés, hogy ez kötelező program lesz az év utolsó napjaiban. Kamasz éveimet, az aktív bulizós korszakomat kísérte végig Whitney pályafutása. Sok emlék köt dalaihoz, de biztos vagyok benne többen így vagyunk ezzel. Líraibb dalai sokszor öleltek magukhoz, amikor épp szomorú voltam, vagy épp szerelmes, de a slágereire sokszor buliztam is.
Az életrajzi filmek most reneszánszukat élik, sorra kaphattunk legendás művészek életébe betekintést. Mozivásznon pedig igazi élményszámba mennek a grandiózus előadások, hatalmas éneklésekkel. Ez erre a filmre is 100%-ban igaz. A Bohém rapszódia forgatókönyvírójának, Anthony McCartennek a tollából született meg az I wanna dance with somebody is, aminek őszintén bevallom, nem annyira örültem. Pont az a dolog igazolódott be újra, amitől tartottam. Kaptunk egy látványban, minőségben profi életrajzi filmet, de ami a legfontosabb (az igazság), az csak felszínesen látható. Nem. Nem néztem volna szívesen Whitney szenvedését, akár boldogtalanságát, mert kihasználják, vagy épp a férje megüti őt, de ez mind hozzá tartozott az életéhez, ahogy a csillogás és a siker is. Még mindig köztünk lenne, ha a fent említett körülmények miatt nem a drogban vagy gyógyszerekben keresi a boldogságot. Ha valaki úgy ül be erre a filmre, hogy Whitney Houston igazi drámája, mélységei is érdeklik, az valószínűleg csalódni fog. Ez volt a Bohém rapszódia esetében is. Kaptunk egy látványos filmet, bomba zenékkel, de az igazi Freddie Mercuryt és valódi életvitelét csak nyomokban tartalmazó, bő kétórás szépelgő megemlékezéssel. Ahogy ebben az esetben is, az az érzésem volt, hogy itt a még élő családtagok igencsak nyomást gyakorolhattak a film készítőire. Bobby Brown is sokkal keményebb volt Whitneyvel, arról nem beszélve, hogy a lányuk is nem véletlen drogfogyasztás áldozata lett, hiszen mindketten a gyerek előtt csinálták az egészet. Tehát Kasi Lemmons rendező klasszikus vonalvezetésben, időrendi sorrendben mutatja be Whitney életét a tragikus haláláig, de mind ezt elég felszínesen teszi. Az igazi magasságokat akkor láthatjuk, tapasztalhatjuk, ha a mélységekbe is bepillantást kaphatunk.
Mindezek ellenére, nekem tetszett a film, sőt, rajongóknak kötelező! De aki kíváncsiságból is ül be a mozira, annak a 146 perces játékidő lehet, hogy sok lesz. Engem végig lekötött, élmény volt ezeket a fantasztikus dalokat, slágereket, ezt a csodálatos hangot ilyen nagyban látni-hallgatni. Naomi Ackie bámulatos, néha szinte tényleg mintha Whitneyt láthatnánk, hallhatnánk. Illetve a Clive Davist alakító Stanley Tucci is egy az egyben megformálta a szerethető producert. Amit tapasztaltam a moziban, hogy amikor vége lett a filmnek, a hossz ellenére nem pattantak fel az emberek és hagyták el sietősen a termet. Többen még ülve maradtak, hallgatták a stáblista alatt Whitneyt, kissé szomorúan, hogy ez a tehetséges, szép énekesnő miért nincs már közöttünk.
A film az egyedülálló és felejthetetlen Whitney Houston énekesnőnek állít emléket. A fiatal New Jersey-i gospel kórusénekesnőből minden idők egyik legsikeresebb és legtöbb... több»
Szereplők: Naomi Ackie, Stanley Tucci, Clarke Peters, Nafessa Williams, Ashton Sanders
