A Fekete telefon 2. folytatásként egy különleges helyzetben van, hisz az első rész önálló, kerek történetet mesélt el, mégis maradt benne elég érzelmi és lelki tartalom ahhoz, hogy érdemes legyen továbbgondolni. A második rész középpontjában ismét Finney és húga, Gwen állnak, akiknek nemcsak a múlt traumáival, hanem újabb természetfeletti fenyegetéssel is szembe kell nézniük. A film legnagyobb ereje talán abban rejlik, hogy nem csupán a félelemre épít, hanem a túlélés következményeit is bemutatja. Mit tesz egy gyerekkel az, ha valaha elrabolták, és hogyan tud normális életet élni azután? A történet így nemcsak horror, hanem lélektani dráma is lehet, ami mélyebb szinten hat a nézőre. Fontos, hogy a rendező megőrizze az első rész nyomasztó, lassan építkező hangulatát, hiszen éppen ez különböztette meg a filmet a sablonos ijesztgetésektől. A második rész megtalálja az egyensúlyt a rémület és az érzelem között, így nemcsak méltó folytatása lett az előzőnek, hanem önállóan is maradandó élményt nyújt. Összefoglalásként elmondhatom, hogy nekem személy szerint sokkal jobban tetszett ez a második rész. Úgy éreztem, hogy a történet érettebben mutatta be a szereplők lelkivilágát, és nem csak a félelemre, hanem az emberi oldalra is nagyobb hangsúlyt fektetett. Emiatt közelebb éreztem magam a szereplőkhöz, és a film hatása sokkal maradandóbb lett számomra.
A Fekete telefon 2. folytatásként egy különleges helyzetben van, hisz az első rész önálló, kerek történetet mesélt el, mégis maradt benne elég érzelmi és lelki tartalom ahhoz, hogy érdemes legyen továbbgondolni. A második rész középpontjában ismét Finney és húga, Gwen állnak, akiknek nemcsak a múlt traumáival, hanem újabb természetfeletti fenyegetéssel is szembe kell nézniük. A film legnagyobb ereje talán abban rejlik, hogy nem csupán a félelemre épít, hanem a túlélés következményeit is bemutatja. Mit tesz egy gyerekkel az, ha valaha elrabolták, és hogyan tud normális életet élni azután? A történet így nemcsak horror, hanem lélektani dráma is lehet, ami mélyebb szinten hat a nézőre. Fontos, hogy a rendező megőrizze az első rész nyomasztó, lassan építkező hangulatát, hiszen éppen ez különböztette meg a filmet a sablonos ijesztgetésektől. A második rész megtalálja az egyensúlyt a rémület és az érzelem között, így nemcsak méltó folytatása lett az előzőnek, hanem önállóan is maradandó élményt nyújt. Összefoglalásként elmondhatom, hogy nekem személy szerint sokkal jobban tetszett ez a második rész. Úgy éreztem, hogy a történet érettebben mutatta be a szereplők lelkivilágát, és nem csak a félelemre, hanem az emberi oldalra is nagyobb hangsúlyt fektetett. Emiatt közelebb éreztem magam a szereplőkhöz, és a film hatása sokkal maradandóbb lett számomra.