Timo Tjahjanto rendezésében az indonéz akcióthriller hagyományait idézi, főszerepben Aurora Riberoval, egy fiatal bérgyilkosnővel, aki mentorával és annak sötét szervezetével száll szembe, hogy megmentsen egy ártatlan fiút egy kegyetlen bűnszövetkezettől.
A film stílusa brutális, lendületes, tempója folyamatosan magas – a neonfényes éjszakai helyszínek, a vérben tocsogó, koreografált harcok és a szinte megállíthatatlan verekedések adják a fő attrakciót, de a hangulat időnként túl erőltetett és repetitív, a történet pedig sablonos és kiszámítható. A cselekmény lényegében egy lineáris bosszúdráma, a karakterek kidolgozatlanok, legtöbbször csak a verekedéseken keresztül jutnak szóhoz, valódi motivációkat vagy hátteret alig kapunk.
Aurora Ribero fizikailag meggyőző, a „badass” jelenetekben erős, de színészi mélység helyett inkább koreografált mozdulatok uralják a játékát, a mellékszereplők pedig könnyen összemosódnak a repetitív jelenetsorokban. A forgatókönyv sok logikai sebből vérzik, hiányzik belőle az ütős karakterív és a jól felépített feszültség, a rendezés is inkább a látványos összecsapásokat favorizálja: ezek ugyan időnként lenyűgözők, egyedien durvák, de hamar monotonná válnak.
Objektíven a Kóbor árnyék látványmoziként korrekt, az akciófilmek kedvelői számára működhet, de cselekménye üres, színészei átlagosak. Szubjektíven: aki csak adrenalindús, vérbő bunyókban akar elmerülni, nem bánja a sablonokat és hiányos karakterrajzot, jól szórakozhat, viszont ha tartalmasabb drámára, karakterfejlődésre vágysz, csalódást okoz. Az egyszerű, pergő akciókat, illetve az indonéz harcművészeti filmeket keresőknek ajánlott, de a történetorientált nézőknek nem való.
Timo Tjahjanto rendezésében az indonéz akcióthriller hagyományait idézi, főszerepben Aurora Riberoval, egy fiatal bérgyilkosnővel, aki mentorával és annak sötét szervezetével száll szembe, hogy megmentsen egy ártatlan fiút egy kegyetlen bűnszövetkezettől.
A film stílusa brutális, lendületes, tempója folyamatosan magas – a neonfényes éjszakai helyszínek, a vérben tocsogó, koreografált harcok és a szinte megállíthatatlan verekedések adják a fő attrakciót, de a hangulat időnként túl erőltetett és repetitív, a történet pedig sablonos és kiszámítható. A cselekmény lényegében egy lineáris bosszúdráma, a karakterek kidolgozatlanok, legtöbbször csak a verekedéseken keresztül jutnak szóhoz, valódi motivációkat vagy hátteret alig kapunk.
Aurora Ribero fizikailag meggyőző, a „badass” jelenetekben erős, de színészi mélység helyett inkább koreografált mozdulatok uralják a játékát, a mellékszereplők pedig könnyen összemosódnak a repetitív jelenetsorokban. A forgatókönyv sok logikai sebből vérzik, hiányzik belőle az ütős karakterív és a jól felépített feszültség, a rendezés is inkább a látványos összecsapásokat favorizálja: ezek ugyan időnként lenyűgözők, egyedien durvák, de hamar monotonná válnak.
Objektíven a Kóbor árnyék látványmoziként korrekt, az akciófilmek kedvelői számára működhet, de cselekménye üres, színészei átlagosak. Szubjektíven: aki csak adrenalindús, vérbő bunyókban akar elmerülni, nem bánja a sablonokat és hiányos karakterrajzot, jól szórakozhat, viszont ha tartalmasabb drámára, karakterfejlődésre vágysz, csalódást okoz. Az egyszerű, pergő akciókat, illetve az indonéz harcművészeti filmeket keresőknek ajánlott, de a történetorientált nézőknek nem való.