Üde színfolt a műfaji felhozatalban. Jó néha a fősodortól erősen eltérő társadalmi közegben játszódó zsánerfilmet nézni latin-amerikai temperamentummal fűszerezve, de nem a förtelmes szappanok szintjén. Nincsenek magasztos szólamok, átlagember szintűek a dialógusok, s bár nem vagyok híve a filmbéli káromkodásoknak, de itt a helyükön vannak, mert hitelesek, jó időben, valós fokozott érzelmi pillanatban hangzanak el.
Külön jó pont, hogy ezt a társadalmi miliőt még nem fertőzte meg a pécéskedés mételye, így nem futunk bele jóságos kvótaszereplőkbe sem. Akik a trailer alapján cuppantak rá, valószínűleg csalódnak, elég sok embert hülyére vesznek a zanzásított, üstdobbal megtámogatott beetetők, közel nem olyan pörgős a sorozat, mint aminek látszik, ezt nem árt tudnia a mai, tíz másodperces snittekre kihegyezett, utolsó betűs generációknak.
A tempóhoz be kell lassulni belül is, hogy ott legyél a szereplőkkel, másképp szenvedni fogsz, mint a kutya. Aki meg a mainstream apokaliptikus filmek szuperhősies, világmegmentő csimbumjára vágyik, végképp kerülje el, itt nem színes rugdalózóba bújtatott fenegyerekek oldják meg a világ baját, hanem te és szomszédjaid az utcából.
Egyedül a felbukkanó antagonistákkal nem voltam kibékülve, valami nagyobb misztériumot vártam, de hát maga az alaptéma az 50-es évek képregényi világából ered, így elnézzük neki ezt. Nem ide tartozik szervesen, de a sorozat nézése közben döbben rá az ember, hogy a magyar filmes szakma sajnos fényévnyi távolságokra van ezektől a művészektől, pedig most a lesajnált Latin-Amerikáról beszélünk, és mégis, számunkra elérhetetlen magasságok ezek, akár a rendezést nézzük, akár a színészi teljesítményt vagy a fényképezést. Amiben jók vagyunk még egyelőre, az a szinkron, azt még mindig élvezet hallgatni, érdekes dolog ez.
Üde színfolt a műfaji felhozatalban. Jó néha a fősodortól erősen eltérő társadalmi közegben játszódó zsánerfilmet nézni latin-amerikai temperamentummal fűszerezve, de nem a förtelmes szappanok szintjén. Nincsenek magasztos szólamok, átlagember szintűek a dialógusok, s bár nem vagyok híve a filmbéli káromkodásoknak, de itt a helyükön vannak, mert hitelesek, jó időben, valós fokozott érzelmi pillanatban hangzanak el.
Külön jó pont, hogy ezt a társadalmi miliőt még nem fertőzte meg a pécéskedés mételye, így nem futunk bele jóságos kvótaszereplőkbe sem. Akik a trailer alapján cuppantak rá, valószínűleg csalódnak, elég sok embert hülyére vesznek a zanzásított, üstdobbal megtámogatott beetetők, közel nem olyan pörgős a sorozat, mint aminek látszik, ezt nem árt tudnia a mai, tíz másodperces snittekre kihegyezett, utolsó betűs generációknak.
A tempóhoz be kell lassulni belül is, hogy ott legyél a szereplőkkel, másképp szenvedni fogsz, mint a kutya. Aki meg a mainstream apokaliptikus filmek szuperhősies, világmegmentő csimbumjára vágyik, végképp kerülje el, itt nem színes rugdalózóba bújtatott fenegyerekek oldják meg a világ baját, hanem te és szomszédjaid az utcából.
Egyedül a felbukkanó antagonistákkal nem voltam kibékülve, valami nagyobb misztériumot vártam, de hát maga az alaptéma az 50-es évek képregényi világából ered, így elnézzük neki ezt. Nem ide tartozik szervesen, de a sorozat nézése közben döbben rá az ember, hogy a magyar filmes szakma sajnos fényévnyi távolságokra van ezektől a művészektől, pedig most a lesajnált Latin-Amerikáról beszélünk, és mégis, számunkra elérhetetlen magasságok ezek, akár a rendezést nézzük, akár a színészi teljesítményt vagy a fényképezést. Amiben jók vagyunk még egyelőre, az a szinkron, azt még mindig élvezet hallgatni, érdekes dolog ez.