Kwaidan (1964)

Anno biztosan sokan nem értették. Most, 2023-ban még kevesebben. Hiába minden, nem tudtam értékelni a sztorikat, régi, kopott, a történet még jó, de nem kapható az agyam erre már. A maga nemében és korában biztosan nagy szenzációnak hatott, nekem abszolút nem. Olyan, mintha egy hetvenöt éves nagyival kellene randizni.

Legalább olyan érdekes Koizumi Jakumo, eredeti nevén Lafcadio Hearn (1850–1904) élete, mint az általa összegyűjtött és írásba foglalt japán történetgyűjtemény négy darabja. Az apai ágon ír gyökerekkel bíró, az anyai ágon pedig görög származású tudóst megbabonázta a japán hit- és mondavilág. A rendező, Masaki Kobayashi mesteri módon vitte filmre a négy kiválasztott történetet. A film vizualitása mesteri, a különös hanghatások borzongatóak. Horror helyett én inkább a fantasy film műfaji megjelölést használnám. A jelen filmes oldalon még nem is láttam 100-as értékelésű filmet, nem is szívesen rontanám el, meg amúgyis szerintem is öt csillagos.

Elállt a szavam. Kobayashi szerintem itt érte el a térbeli képkompozíciók csúcsát, amit fantasztikusan kiegészítenek a hangok, az expresszív díszletek és a színészi stilizált játék, ami által egy nem mindennapi élményt nyújt, minden hang, mozdulat és árnyék tökéletes összhangban van, mesteri alkotás