Nae meorisokui jiwoogae

Szeretem a kóreai filmeket, egyszerűen és érthetően prezentálják a mondanivalójukat, mégis elgondolkodtatóak. Ez a film egy nagyon szomorú szerelmi történet, ami az Alzheimer kórral kapcsolatban gondolkodtatott el, illetve, hogy mennyire szörnyű lehet elfelejteni azokat, akik a legtöbbet jelentik számunkra.

Az első 1 órában el is felejtettem, hogy miről is fog szólni valójában ez a film. Ugyanis a film feléig egy aranyos, de átlagos koreai love storyban érezhetjük magunkat. Bár így utólag visszagondolva ezek a jelentéktelennek tűnő, "sablonos" helyzetek... Több/motívumok is tudatosan, ügyesen voltak felépítve, hogy aztán a dráma kibontakozásával még nagyobbat üssön ott belül a történet. Szó szerint, mert ahogy az lenni szokott a nagy boldogságra megérkezik a tragédia is, egy súlyos betegség képében. Innentől kezdve számomra megszűnt az idő és csak azt vettem észre, hogy elgondolkozva a stáblistát bámulom a végén. Azért nagyon hatásos a betegségeket adni egy dráma alapjául, mert sajnos ezek létező dolgok. A mindennapjainkban is jelen vannak. Így nem nehéz elképzelni, hogy ez a történet valóban megtörténik emberekkel. A szereplőkre nem lehet panasz, különösen Jung Woo-Sung játéka volt igazán erős. Azért 4*-os nekem, mert kicsit vontatottnak éreztem a romantikus felvezetőt. Kicsivel rövidebb játékidő jót tett volna a love story és a drámai rész egyensúlyának.