A fények és árnyak bárkája

Martin és Osa Johnson amerikai dokumentumfilmes házaspár kalandos életéről szól ez a páratlan értékű dokumentumfilm. Martin és Osa a természetfilmezés úttörőinek számítottak anno 1910-ben, rengeteg eredeti fekete-fehér felvételt, mozgóképet készítettek a XX. századelő afrikai vadonjáról. Az archív dokumentumfilm és portré rendezője Jan Svatoš, független cseh dokumentumfilmes és producer. Martin és Osa Johnsons elfeledett története elevenedik meg a filmkockákon, sok-sok archív dokumentummal. Lázadó filmesek voltak, akik első afrikai mozgóképeiket akkor készítették, amikor a filmezés veszélyesebb volt, mint az oroszlánok vagy a malária. Martin Elmer Johnson és Osa Helen Johnson kíváncsi, felfedező kalandorok voltak. A 20. század első felében a házaspár egzotikus, távoli vidékeken készült filmjei és kalandkönyvei révén megragadta a világ és nézőközönség fantáziáját. Napjaink Afrikájára kétféle szemszögből szoktunk tekinteni. Egyrészt a szegénység és kosz világának látjuk, másrészt az izgalmas vadonnak, elzártan az emberek világától, amely Hieronymus Bosch híres képére, a Gyönyörök kertjére emlékeztet – Vallja a film rendezője. Figyelemre méltó, hogy a Paradicsomában sok afrikai állat jelenik meg, és egyben a jelenkor vágya a vadon után, az eredendő vágy, hogy megtaláljuk az elveszett Paradicsomot. Jane Goodall etológus, antropológus véleménye, hogy a régi fotók és filmek nagyon fontosak. Megmutatják, hogy milyen volt valaha a vadon. Sokszor rámutatnak arra, hogy mit veszítettünk el. Egyfajta késztetést adnak, hogy bizonyos dolgokat helyrehozzunk. Ezen kívül a fotók emlékeztetnek az emberekre, akiknek saját víziójuk volt, méghozzá valódi. Arról, hogy Johnsonék nem tévedtek, már rég megbizonyosodtuk. Osa Johnson archív felvételeken elmeséli, hogy mindenki lebeszélt őket az afrikai vadon megörökítéséről, a XX. század elején ezt lehetetlennek tartották. Ám Ők úgy gondolták, ha sikerülne autentikus felvételeket készíteni a világ kihalófélben lévő vadonjáról, egyszer jelentős szerepe lehetne abban, hogy az ember rájöjjön, mit nevezünk ma civilizációnak. Ugyanis, ha a városaink a jövőben egyszer kiszorítják az elefántcsordákat, és a háborúk elüldözik a zsiráfokat a síkságokról, és a páviánokat a fák koronájáról, ezek a felvételek felbecsülhetetlen értékű kincsek lesznek a jövő generációk számára. Ezt a bölcseletet Johnsonék már 110 évvel ezelőtt megfogalmazták a világ számára. A nagy kérdés már csak az volt, vajon hogy juthatnak olyan közel az állatokhoz, hogy lefényképezhessék őket? Hogy vegyék rá őket, hogy eljátsszák a szerepüket? Hogy szerezzenek több 100 ezer dollárt, amire szükségük lenne? Hogyan óvják meg a filmet a melegtől és a trópusi párától? Martin Johnson számára a legnagyobb hajtóerő az utazás iránti vágy volt az egzotikus helyekre. Jack Londonnal utazott a Csendes-óceán déli részén a Snark hajón. Az, hogy az utazást túlélték, igazi csoda volt. Ez volt az első kelet-afrikai felvétel, amit Martin a Mombasába érkező hajó ablakából készített. Jan Svatoš cseh rendező szerint, manapság az emberek elfelejtik, hogy akkoriban milyen nehéz volt eljutni Afrikába. „Már gyerekkorukban feléledt bennük az utazás iránti vágy, ám úgy vélem, sejtelmük sem volt arról, mi vár rájuk Afrikában. Akkoriban az embereknek nem voltak információi. Afrikáról gyakorlatilag senki sem tudott semmit.”