
Érdekességek (10)
Brasch Bence évekig castingolt Hunyadi szerepére, utolsó körös is volt, de végül mégsem őt választották.
Hunyadi levelezik a feleségével, pedig a valóságban valószínűleg nem tudott írni és olvasni.
A sorozat sok pontban történelmileg nem hiteles, hogy élvezhetőbb legyen. A korabeli ruhák is kissé modernizálva vannak, hisz az eredeti ruhák nem mutatnának ilyen jól a képernyőn.
A film szereplői összesen 9 nyelven, a magyar mellett németül, törökül, olaszul, csehül, románul és szerbül is megszólalnak a történelmi hitelesség kedvéért.
Galambóc várának ostromakor, azaz 1428-ban Brankovics Mara, a szerb despota lánya 8 esztendős, míg Hunyadi János már 21 éves. A filmlészítők tehár csaltak kissé az életkorokkal, hogy szerelmi kapcsolat lehessen köztük. A valóságban nyilván nem volt.
Hunyadi János és Brankovics Mara szerelme csak fikció.
Hasonló sorozatok
A produkció 6,9 milliárd állami támogatásból valósult meg.
A Nemzeti Filmintézet saját keretéből biztosított 3,6 milliárd forintott a munkálatokra.
Robert Lantos egy korábbi interjúban elmondta, hogy a sorozat során először dolgozott együtt magyar színészekkel.