Mind idegenek vagyunk

Csapjunk bele a kellemetlen részébe: homofóbok ne nézzék meg! Komolyan, szóltam. Aki el tudja viselni, hogy egyebek mellett két férfi szerelmét is látni fogja, az nagy eséllyel nagyon jó moziélménnyel lesz gazdagabb. Van a filmnek egy szellemhistóriá... Többs vetülete, de ez nem egy Shyamalan-féle Hatodik érzék, nem thriller; ez a megoldás itt sokkal inkább művészi eszköz. Micsoda rendezés! Taichi Yamada könyvének hangulata erősen átüt, Andrew Haigh kiválóan ragadja meg a japán irodalmi és filmes hangulatot, amit az 1980-as évekbeli slágermúzeummal ötvözve egy különösen egyedi hangvételű és csodálatosan kivitelezett mély lélekdrámát tesz le elénk.

Még emésztem, de annyi bizonyos, hogy az egyik legszebb és legeredetibb alkotás a szerelemről, amit valaha láttam. Adam a melegként elszenvedett traumák mintegy „mellékhatásaként” látja a szellemeket, azonban a film jóval túlmutat mindezeken és a generációs minták hatásán, hiszen a szerelem megváltó erejéről szól.

Csak jó dolgokat olvastam erről a filmről, így végül úgy döntöttem, megnézem. Bárcsak annyira élveztem volna, mint látszólag mindenki más az interneten... Mármint az alakítások tényleg jók, a színészek beleadnak mindent. Viszont a történet struktúrája nagyon repetitív és klisés, hogy gyorsan unalmassá vált számomra.