Amadeus - rendezői változat (1984)

A rendezői változat három órás, mégis mindvégig leköt, nagyon szép íve van a történetnek. F. Murray Abraham zseniális Salieri szerepében, Tom Hulce is jó Mozart, bár eleinte szoknom kellett a bohó és arrogáns karakterét. Forman rendezése is kiemelkedő, a tömegjelenetektől kezdve a zenei koncertekig nagyon profi munka volt tőle. Remek film

A film, amelynek címében minden idők egyik leghíresebb és legjobb zeneszerzője szerepel, de a történet középpontjában mégsem ő, hanem sokkal inkább Salieri áll. Az ember, aki a végén úgy nyilatkozik, hogy felment mindenkit, aki középszerű. Az Amadeus szerintem egy örök témát boncolgat, amely felett sosem fog/tud eljárni az idő: az ihletett zseni és a tanult középszer ellentéte, amely gyakorlatilag az élet minden területén jelen van, de talán épp a művészet az, ahol igazán meglátszik, hogy világok választják el a jót a legjobbtól. Sőt, továbbmegyek: Salieri a korának egyik legjobb zeneszerzője volt, de az ő tudása, képessége a nyomába sem érhetett Mozartéval. Nem csoda, hiszen vele (s ez a filmben is szépen kirajzolódott) senki sem vehette volna fel versenyt. Az én szememben Salieri helyzete nagyon érdekes: nem elég jó ahhoz, hogy korának legjobb és legismertebb komponistája legyen, de ahhoz megvan minden adottsága, hogy hallja és értse a zsenialitást, azt a fajta virtuozitást, amelyet más nem képes észlelni, azt a pluszt, amely oly kevesekben lelhető fel. Ez egyszerre áldás és átok, így egyszerre szül irigységet és áhítatot. S ilyen szempontból válik különösen érdekessé, hogy Mozart nevét gyakorlatilag mindenki ismeri, míg Saliériét alig-alig. MÉGIS: Mozart az, akit tömegsírba dobnak, s senki sem kíséri el utolsó útjára, míg Salierit méltatták halálakor. Nem mindennapi a kette... több»

Film az örökkévalóságnak. Hogy történelmileg mennyire hiteles, azt hagyjuk, semmit nem von le a film értékeiből. F. Murray élete alakítása, akárcsak Tom Hulce-nak. Tökéletesen bemutatja, mi a különbség a jó és a zseni között....a legnagyobb jelenet egyértelműen, mikor Mozart atomjaira szedi Salieri direkt az ő tiszteletére komponált dallamát, ronggyá alázva az olaszt és miközben ráközelít arcára a kamera megértjük, miért gyűlölte annyira. Mert ő nem született zseninek, míg riválisa igen. Az emberi irigység pedig nem ismer határokat. Hiába volt a földkerekség egyik legnagyobb komponistája, élete állandó harc volt a megélhetésért, halála után ismerték el igazán és egy tömegsírba dobták, állítólag kutyája volt az egyetlen, aki elkísérte végső útjára... De ami a legfontosabb és amit senki sem vehet el tőle: muzsikája míg létezik emberiség, fennmarad és újra és újra felcsendül, hogy mindig gyönyörűséggel töltse el szívünket.

Szerintem az, hogy történelmileg is próbált hiteles maradni a film kiválóvá tette. Nekem legalábbis teljesen hozta azt amit elvártam tőle. Egyszerűen imádtam. Erre nincs jobb szó mint, hogy magával vitt a sztori.

Ez a film maga a tökéletesség. Reménytelen próbálkozás akár csak nyomába is érni. Mint minden mestermű több rétegű jelentéssel bír; felfogható életrajzi filmnek (zenetörténészek ez ellen bőszen tiltakoznak, főleg Salieri alakját illetően, lehet, hogy igazuk is van), remek korrajz, Bécs (Prága volt a „dublőr”) pontos ábrázolása, az arisztokrácia és a „pórnép” hiteles megjelenítése, megrendítő dráma, és a mindezt megkoronázó Mozart zene. Kiváló érzékkel és muzikalitással sorjázó remekül előadott részletek a zeneszerző monumentális életművéből. Jelentős szerepe van a filmnek a klasszikus zene megkedveltetésében is. Akire ezek a részletek nem hatnak elementáris erővel, az ne is kísérletezzen a komolyzenével. A rendezői változat időtartama majdnem három óra, de egyetlen unalmas másodperce sincs. Sir Peter Shaffer kiváló drámaíró volt, sikeres darabjainak egyike, az „Equus” több mint 1.000 telt házzal ment a Broadway-n, de ez a darabja a filmváltozatban érte el a maximális diadalt. A film forgatókönyvét is ő írta. 11 Oscar-jelölésből nyolcat meg is kapott! A rendezői változathoz készített szinkron méltó a film színvonalához, Salieri – Gáti Oszkár, Mozart – Gyabronka József (a nevetés akár ilyen volt, akár nem – fantasztikus), Constanze – Eszenyi Enikő. Időközönként elő kell venni, mert mindig új és új értékeket lehet benne felfedezni.

Többször is láttam már, elég mély film, olykor kacsingató humor is megtalálható benne, de többnyire Salieri irigysége sötét lepelként hull az egészre.

Azon ritka filmek közé tartozik, amit kötelezően levetítettek a suliban, viszont mégis egy igazán elbűvölő és különleges film tárult elém, amibe a hossza ellenére is érdemes belevágni.