A büntetés

Matías Bize chilei rendező legújabb filmje, A büntetés első pillantásra egy eltűnés-drámának tűnhet, ám valójában sokkal több annál: feszült, valós időben kibontakozó kamaradarab, amely az anyaság, a felelősség és a párkapcsolat terheit vizsgálja. A... Teljes kritika

Ritkán láttam az anyaság ilyen ékesszóló, józan és megsemmisítő kezelését egy ilyen szabadtéri játékban, amely mégis – kevés anyagi erőforrással, de technikai kreativitással és szakértelemmel – abszolút jó filmes kifejezésmódot ér el Antonia gigantikus előadásával. Egy házaspár hirtelen megállítja az autóját az erdőn áthaladó úton, látszólag a fiukat keresik, akit néhány perccel korábban otthagytak. Kiabálták a nevét, de nem jött elő. A pár dinamikája, amely kiváltja a fiú eltűnését, a lehengerlő egyszerűségű és mélységű párbeszédekben, valamint a bölcsen adagolt csendekben, klímákban és intenzitásokban tükröződik. Ritkán láttam az anyaság olyan dicsőítő, mint amennyire megsemmisítő kezelését egy ilyen szabadtéri játékban, amely kevés anyagi erőforrással, de sok kreativitással és technikai szakértelemmel abszolút filmes megnyilvánulást tesz lehetővé. A nagyon kevés díszlet és kis szereplőgárda miatt a film mindvégig forrong, ahogy percek telnek el. Csak a két főszereplő feszült várakozása, amely apránként a felszínre hozza a dolgokat, miközben az anya feloldja a vegyes anyai érzéseket és ellentmondásokat, amelyeket ritkán engednek a felszínre. Szörnyeteg, az általunk ismert anya fogalmának meghatározása szerint. Intenzív, megindító és elgondolkodtató.

Hű, ez a film nem lesz mindenkinek a kedvence, de el kell ismerni, hogy nyomot hagy és elgondolkodtat, miközben kb. egy kamerával készült természetes fénynél, talán még lámpákat se használtak, maximum pár derítőlapot. Nincs zene, nincs semmi, a helyszín egy autó, egy erdei út és a mellette lévő erdő pár száz négyzetméteres része. Ketten szerepelnek benne, ők egy házaspár. Plusz egy rendőrnő sok percet, egy rendőrmanus úgy másfelet, egy gyerek tíz másodpercet és kétszer vagy háromszor volt egy anyós a telefon túlvégén, de őt nem hallottuk. Na, mondjatok ennél zenebb rendezést! A téma meg súlyos, mint a kő. A házaspár elhagyja a gyerekét egy vitatható nevelési döntés következtében, ami olyan érzések kimondásához vezet, hogy azt az egészet már akkor se lehet visszalapátolni a lóba, ha a gyerek megkerül. Tabusított anyai érzelmek is felszínre kerülnek, ez lesz, akiket betriggerel majd, így az álljon neki megnézni, aki liberális, és nyitott szemlélettel tudja ezeket befogadni. Nem tudom, láttam-e már egyáltalán chilei filmet, ez most feltette őket a térképre nálam.

A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!

Szerintem a legolcsóbb film, amit eddig láttam. :-) Egyetlen helyszínen lejátsszák az egészet. Semmilyen trükkfelvétel, kaszkadőr és semmi más nem kellett hozzá. :-) Viccet félretéve: A film nyersen kimondja, amit lehet, hogy sok anyává vált nő érezhet.... munkát, karriert, szórakozást becserélve anyaságra. Persze nem ez az általános, de biztosan többen gondolják így, mint ahányan bevallják. Az anyaságról alkotott vagy elfogadott képünkkel persze ez szembemegy, emiatt meghökkent. Nem könnyed, de nem is vészesen terhelő dráma. Szerintem jól sikerült.

A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!

Miután megbüntették szülei, egy hétéves gyerek elmenekül előlük egy titokzatos, de kísérteties erdőben. Az egész film a gyerek kereséséről és a szülők lelki őrlődéséről szól. Semmi cselekmény, vontatott, unalmas. Mindössze három szereplővel, két statisztával szerintem ez a világ legolcsóbb filmje.

Szinte csak két főszereplős, egyetlen helyszín, mégis odaláncol, és egy percig nem figyelsz másra, csak a filmre. Pazar a színészi játék, főleg az anya részéről. A legvégén a vallomása az anyaság érzéséről nagyon ütős, szinte sokkoló. Érdemes figyelni a telefonbeszélgetésre, amit folytat az édesanyjával, a nagymamával, akihez készülnek, mert az nagyon árulkodó. Ahogy halad a film, és zajlanak a párbeszédek a házaspár között, úgy váltja át az ítélkezésünket a sajnálat, a szomorúság és legfőképpen az empátia érzése az anya felé. Már akiben ez a képesség megvan. Csak az üljön le a film elé, aki képes az empátiára az ítélkezés helyett, vagy megtanulni azt, mert ez a film biztosan megtanítja rá.

Nagyon rég láttam mostanában jó filmet, csak unottan böngészgettem a filmek között a tv-n, és valamiért megtetszett a rövid leírása alapján. Szeretem a kevés szereplős, egyszerű filmeket, úgyhogy maradtam, mert éreztem, hogy valami lesz. :D Aztán feltűnt, hogy nem volt vágás a filmben, az elejétől kezdve végig folyamatosan egyben vették az egészet, ami kezdett lenyűgözni. Figyeltem a színészi játékot, hogy a karakterek mennyi ideje vannak a szerepükben, és ez hihetetlen volt. Volt az elején pár kritikus gondolatom, hogy a valóságban ezek nem így viselkednének, de ahogy beszippantott, ezek eltűntek, és csak figyeltem. Nagyon elgondolkodtató, és tényleg abszolút lehet egy reális eset sajnos.

Ócska, modern családmodell propaganda, miért ne szüljenek a fehér nők, miért „pusztuljon a fehér kenyér!”

Ha valakit szeretünk, és elveszik, hiányzik. Ha gyerekünk van, szeretjük. Ha elveszik a gyerekünk, hiányzik. De mi van, ha nem szeretjük? Mi van, ha nem úgy szeretjük? Mi van, ha szeretjük, de amilyenek lettünk mellette, azt nem szeretjük? Olyan tabuk kerülnek felszínre, amilyenekről a legfelvilágosultabb női magazinok sem ejtenek szót. Most is sok-sok kórházban hagyott csecsemő sír és még több anya bánja, hogy gyereket hozott a világra. Az állatok nem gondolkodnak, hogy teherbe essenek-e. Az embernek kellene. Ha valóban az egyik legszebb dolognak tartjuk a gyereknevelést, akkor azt is el kell ismerni, hogy nem mindenkinek való.

A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!

Unalmas, semmi nem történik. Ilyen filmet nem kéne felrakni soha! És akik azt írják, hogy nagyon jó, meg tököm tudja, anyai érzések, azok ne hazudjanak, látszik rajtatok, hogy unjátok! xdd