
(É)let. (L)ehetetlen, hogy a lányom hozzámenjen egy burzsuj náci zsidó fiához, aki ráadásul még kommunista náci is. (E)szeveszett pillanatok vannak a filmben, mégis olyan finom abszurd humor ez, amin csak elmosolyodni tudok, mert már láttam a filmet, örökre fáj, és ez nem tűri a hahotázó nevetést. (T)alán ez a legszomorúbb végű holokauszt film számomra, komolyan, a Schindler listája vége megható, megrendítő, ennek a vége meg csak csupán kitépi a szívedet (pedig fikció), ennyi. (V)an az úgy, hogy hiába vagy partizán, amikor meglátsz egy vonatnyi náci katonát, akik zsidó módjára imádkoznak, nem robbanthatod fel őket. (O)lyan érzésem van, az emberek mind vakok, hogy Az élet szép című filmet ajnározzák. (N)em láttam még olyan filmet, aminek a zenéjébe belerakják taktusnak a főszereplő zihálását. (A)lapvető lenne, hogy minden iskolába le kellene vetíteni ezt a filmet. (T)ermészetes, hogy a falu bölcsei még nem tudják, mi a baj, de már ajvékolnak és tépik a ruhájukat.
Ez egy szürreális film! A történet jól indul, a vége kijózanító, de vannak benne hülye párbeszédek, engem idegesítettek! Egyetlen pozitívum az, hogy a csajnak jók a mellei!
Zseniális ötlet, remek megvalósítás! Nagyon szórakoztatóra sikerült ez a feketehumorral átszőtt darab.A végén a csavar is nagyot szól! Csak ajánlani tudom mindenkinek!
A film összbevétele 154 790 dollár volt (imdb.com).