Fehér tenyér

Nagyon jól visszaadja azt a szörnyűséget, amit a gyerekekkel műveltek. Számos dokumentumfilmben láttam ezt. Helytálló.

Le a kalappal Hajdú Szabolcs és a stáb előtt, egy mindenféle hatásvadászatot nélkülöző, erős és mély drámát alkottak. A múltbeli események különösen ütősek, a végén a párhuzamos cirkuszi jelenet/verseny pedig a film csúcspontja.

Hajdu Szabolcs által rendezett film egy olyan nézőpontból enged betekintést a sport világába, ami szinte tabudöntögetésnek számít. Ugyan később több sportágban is kirobbantak botrányok, de talán ez a film a legelső, amely megmutatja az eredmények mögött meghúzódó szadizmust, ami a tűr kategóriába tartozott régebben. Mára már sokkal korszerűbb módszerekkel dolgoznak edzéseken, ahol a fizikai és pszichés jólét egyaránt fontos, és zéró tolerancia van bárminemű fizikális bántalmazással szemben. A hatalom nem azt jelenti, hogy bármit megtehetnek az eredmény elérése érdekében, de korábban valahogy így volt értelmezve az "edzői módszer". Ennek egy szeletét láthatjuk felnagyítva, noha itt a tanár gyönyört lelt abban, hogy kínozhatta ezeket a sportolókat. A felnövő tornászfiú, Dongó csupán azt tudta továbbvinni, amit ő maga is kapott edzéseken. Annak ellenére, hogy gyűlölte ezt a fajta bánásmódot, mégsem tudott más mintához nyúlni. A szocializmus vasfegyelme és az a hangulat, amit a film képi világa áraszt (panellakás, régi iskolatáska, ablakon át kidobott fenyőfa stb.) teljesen ellentétes a történetben kronológiailag később megjelenő kanadai modernitással és lazasággal, ahol bizony más módszerek szükségeltetnek a sportolói fegyelem eléréséhez. Ebben a filmben nagyon sok érzelem bújik meg. A témában talán az egyik legjobb magyar filmnek számít a Fehér tenyér.

Különleges hangulat, mély és drámai mondanivalóval. Többszöri nézésre is mindig felfedeztem benne valami - számomra újat. A váratlan fordulat a cirkusznál meglepett. Jó volt.