Félix és Rose - Szerelmi légott

Hát ezt is alaposan megrágta az idő vasfoga. Vagy elrepült felette, nem is tudom. Ki hitte volna, hogy Juliette Binoche és Jean Reno egy ennyire érdektelen filmben tud szerepelni? Ha műfajt kellene meghatároznom, ez egy úgynevezett reptéri vígjáték lenne. De abban Tom Hanks már elvitte a pálmát, amikor nem tudott továbbmenni, mint az éppen megszűnt Krakozhia állampolgára. Szóval van egy film, ahol Jean Renónak haja van, a telefonok kicsik és buták, Juliette Binoche is jó formában adja a „fém fatálat”, bár nem kívánunk rá. A zenét állítólag Eric Serra szállította, de ő azért ennél eredetibb és különlegesebb, gyanúm szerint csak a nevét adta. Számtalan pozitív kapaszkodó, ami alapján szeretni akarhatjuk ezt az alkotást, aztán hiába a sok erőfeszítés, nem sikerül. Mindenesetre Paris CDG óriási tetőszerkezete már 2002-ben is impozáns volt, és ez azóta se csökkent. Nem tudom, kinek kellene megnéznie a filmet, kinek ajánlhatom. Talán azoknak, akiknek totál minden percük szabad, és nem fogják sajnálni az egyébként extra rövid játékidő elvesztegetését.

Kedves kis francia ponyva egy veletlen talalkozasrol, a Famme Fatalrol, amit ket remek szinesz igazan szeretheto jateka tesz meg szivmelengetobbe. Egyszeru kis tortenet, konnyen kitalalhato cselekmennyel, megis magaval ragad az egesz es a megfelelo szereplo helyebe kepzelve magunkat azt vesszuk eszre, h eszrevetlenul is reszei lettunk a tortenetnek es drukkolunk...

Jean Reno és Juliette Binoche? Mégis mi baj lehetne? Nos, hát nagy baj ugyan nincs, és talán csak én vártam többet, de a Féix és Rose nekem olyan közepes filmként maradt meg az emlékezetemben, amiről azt gondolom, hogy ha nem láttam volna, igazából s... Többemmit sem veszítek. Persze lehet neki adni egy esélyt, de inkább háttérzajnak a napi hírek olvasása vagy vasalás közben. :)