Megöregedtem. Ahogy ez megtörtént, szép lassan előkerült egy teljesen új generációnyi filmrendező, akiknek munkásságát, nevét egyáltalán nem ismerem. Nincs ezzel baj, hiszen a legtöbb stílusban egyébként sem ér fel azokhoz a nevekhez, akiket korábban megjegyeztem. Nicholas-Troyan szintén egy ilyen név. Előző filmjéről már csak azért sem tudom megítélni - A Vadász és a Jégkirálynő - mert egyszerűen nem néztem még meg a filmet. Végig... Sejtésem szerint a film legalább vizuálisan rendben lehetett, hiszen Troyan (ez nem egy óvszer márka???) korábban pont ilyesmivel foglalkozott a filmiparon belül. Vizuális effektekkel. Több
Ez a film már annyira átlagos, hogy tulajdonképpen élvezhető lett
A fentiekből már kitűnik, hogy ez a film átlagos, azonban az átlag jó felén helyezkedik el. Nem unalmas, sőt! Számos jól elhelyezett poént találhatunk benne, és ha eltekintünk attól, hogy bárki tudna ilyet írni (ismét visszatérek arra, hogy a szinte már kötelező elemmé váló „csavar” arcpirító könnyedséggel kitalálható mindenki által), akkor még majdnem jónak is tűnhet egy átunatkozott vasárnap délután helyett. Több
Talán az egyetlen képsor, ami többet jelenthet annál, amit látunk, az, amikor virtuális neonfény cseresznyevirág-szirmok hullanak a felhőkarcoló méretű kivetítőn. Ez a momentum tökéletesen leképezi, milyen film a Kate: színes és nagyon mesterkélt. Több
A lezárás ettől még merész, mégis szembemegy a katarzissal. Izgalmas akciójelenetek ide vagy oda, a stáblista megjelenésével a Kate hiányérzetet hagy maga után, de annyira azért nem, hogy megbánjuk az elmúlt másfél órát. Több
