
Vélemények (62)
Sablonos vígjáték sablonkarakterekkel, akiket csak elég felcímkézni az elején, hogy később semmiféle utalást ne kelljen tenni arra, hogy tulajdonképpen kicsodák, mik a motivációik, és hova tartanak - a történetet tehát számtalan alternatívában lehet ... Több
Nagyon tetszik és a színészek is pont jól lettek választva :) Remek film. Vicces és kicsit sem unalmas. Az elejétől a végéig lehet rajta röhögni :) Bármikor megtudom nézni :)
Egy gyenge próbálkozás egy romantikus komédiára, aminek egyik főszereplő sem tesz túl jót. Jannifer Aniston öregszik, és már nem áll jól neki a naiv komika szerepe, Adam Sandler pedig sosem volt az az igazi nőcsábász fajta, hogy egy hasonló jelegű tö... Több
Viszonylag kellemesen szórakoztam ezen a nem túl bonyolult filmen, mert nem vártam tőle semmi mást, csak szerelemmel kapcsolatos bugyuta kérdéseket, és ezt tulajdonképpen meg is kaptam. Sandler teljesen tűrhető, most nem játszotta túl a szerepét, Ani... Több
Tudom, hogy minden filmről megvan az emberek véleménye, van, aki mindenben kifogást talál, én imádom. Rettenetesen cuki, jópofa film. Ezerszer láttam. ❤️❤️❤️❤️