Bűnös vagyok

Az alaptörténet jó, van benne fordulat, karakterfejlődés, mondanivaló. Talán, ha nem csinálnak belőle bohózatot, akkor még izgalmas is lehetett volna. Így egy kicsit idétlenre sikerült.

Összefoglalom az élményeimet az első húsz percről, mert azután úgyse biztos, hogy a maradékot látni fogom. Ennek az az oka, hogy csak kapkodtam a fejem, egy minden szempontból harsánykodó, túlszínészkedett, zajos, túlterhelő filmet láttam, állandóan szól benne valami rézfúvós-szimfonikus filmzene, a csicsa képi világtól szemrákot kapok, Fabrice Luchini és Dany Boon se tud ezen segíteni, főleg, hogy ők is modoros keretek közé vannak kényszerítve. Ez azért rém szomorú, mert Francois Ozonnak ugyan nem láttam sok filmjét, de pont nem annyira rég néztem a Swimming Poolt, ami kereken húsz évvel korábban készült, és már akkor szemmel láthatóan jobb munka volt, micsoda lehangoló szembesülés, amikor az ember ilyen visszafejlődést lát. Nem tudom, hogy a személyes ambíciói koptak-e meg, vagy annak idején véletlenül sikerült a tehetségét jobban megvillantania, de nekem mindenképpen csalódást okozott. Egyelőre adok rá három csillagot, és a háttérben végignézem, remélem, utólag nem kell még levennem belőlük egyet.

Elképzelésem sem volt, mire számítsak ezzel a filmmel, de végtére is reménykedve ültem be rá a moziba. Alapjában véve nem csalódtam, de nálam egszerűen nem ütötte meg a közepesnél jobbat. Az alakítások viszonylag jók és a hangulata is meg tudott fogni, viszont a cselekmény egész egyszerűen kiábrándítóan unalmas volt.

Nem igazán akarom senkinek sem a kedvét elvenni az egésztől, de szerintem nem hagy kis semmit sem az, aki nem vált rá jegyet. Kicsit amolyan "szokásos" francia vígjáték, sablonos francia humorral.