Gyilkosság az Orient expresszen (2017)

Parádés szereposztás. A legtöbb színész teljesen azonosulni tudott karakterével, ezzel együtt nem a legjobb adaptáció.

Nem voltam elájulva a filmtől, hozzáteszem a könyvet sem olvastam. Az első 1,5 óra eléggé unalmas, amit csak a csodás havas tájak látványa enyhít. Az utolsó 20 perc volt csak ami tetszett és legalább egy kicsit érdekessé tette a filmet.

Egyfelől könnyű dolga volt a készítőknek, hiszen Agatha Christie gondoskodott az erős alaptörténetről, másfelől viszont pont ez okozta a nehézséget, hiszen klasszikus műről van szó, amit már több ízben feldolgoztak (lásd az 1974-es feldolgozást) és hát David Suchet Poirot alakja annyira emlékezetes, hogy rizikós vállalkozás volt valami újat létrehozni belőle. A film hangulata szerintem magával ragadó, már önmagában az, hogy egyetlen helyszínen, egy vonaton játszódik a történet, ahonnan ugyan néha kitekintünk a kinti környezetre, de alapvetően megvan a bezártság érzet, s hogy a szereplők egymásra vannak utalva, főleg úgy hogy tudjuk, hogy egy gyilkos van köztük. Ezen rengeteget segít a kamerakezelés többrétűsége: felülnézettből felvett jelenetek, ablakon keresztüli fényképezés, s összefoglalóan elmondható, hogy Haris Zambarloukos képei remek dinamikát adnak a filmnek. Kenneth Branagh Poirot-ja szerintem nem sikerült rosszul; bár szinkronosan láttam a filmet, azért kíváncsi vagyok, hogy eredeti nyelven hogyan oldotta meg az akcentust. Megvan benne a magabiztosság, hiszen tisztában van vele, hogy ő a legjobb detektív, ezáltal még kicsit fölényes is, ugyanakkor szimpatikussá teszi, hogy egy-egy jelenetben bevallja, hogy ő sem csalhatatlan: elakadt a nyomozással, valamint már az elejétől hangsúlyozza, hogy ő nem akar mást, csak pihenni szeretne. És persze ne feledkezzünk meg a bajuszáról sem, amely merész húzás volt (főleg az előbb említett Suchet-féléhez képest), de azt mindenképp díjazandó, hogy Branagh egy új, s egyedi Poirot alkotott meg részben ennek a segítségével is. Az mindig érdekes, hogyha egy rendező saját magát teszi meg főszereplővé. Vajon hogyan láthatja saját magát kívülről? Az Orient expressz esetében azonban Branagh nem akármilyen sztárgárdát csődített össze. Én a magam részéről ezt nem éreztem önkényesnek, minden karakternek megvolt a maga különlegessége és sejthető volt, hogy ezek az emberek nem véletlenül utaznak egyazon vonaton. S ahogy Poirot halad előre a nyomozással, úgy szépen lassan fölsejlik a film fő szála mögött rejlő történet, s a karakterek egyéni érintettsége is.
Természetesen a szóban forgó filmmel kapcsolatban teljesen más lenne az összkép, ha az ember ismeri az irodalmi alapot és/vagy látta a korábbi filmváltozatot, de a maga jogán nem lett rossz a 2017-es változat, a közel két órás játékideje kellő izgalmakat rejteget, s a lezárása is korrekt (s finoman utal is a végén arra, hogy mi lesz a „világ legjobb detektívjének” következő kalandja).

Ideje volt már, hogy a krimi királynőjétől modernizáljanak és nagy vászonra vigyenek egy klasszikust. Nekem jobban tetszett, mint a 74-es, látványosabb, gyorsabbak a vágások a színészi gárda pedig elsőosztályú, bár a régiben is az volt. Kenneth Branagh előtt pedig le a kalappal, így eljátszani a kissé extrém Poirot és közben ilyen stílusos rendezéssel előállni, RESPECT. A végső összegzés pedig ötletesen nem a vonaton, hanem a szabadban zajlik, de nem ez az egyetlen újítás és eltérés a régihez képest, a lényeg viszont ugyanaz. Az emberi természet.... Remélem a filmvégi utalás pedig arra célzott, hogy a következő Poirot a Halál a Níluson lesz.

Jól indított a film majd egy hirtelen váltással mélyrepülésbe kezdett ami elrontott mindent. Itt el se tudom képzelni, hogy mi történt, mivel eleinte nem volt vele bajom mivel a sztori egész helyes volt, de aztán hiányérzetem támadt.