Gyilkosság az Orient expresszen (2017)

Parádés szereposztás. A legtöbb színész teljesen azonosulni tudott karakterével, ezzel együtt nem a legjobb adaptáció.

Nem voltam elájulva a filmtől, hozzáteszem a könyvet sem olvastam. Az első 1,5 óra eléggé unalmas, amit csak a csodás havas tájak látványa enyhít. Az utolsó 20 perc volt csak ami tetszett és legalább egy kicsit érdekessé tette a filmet.

Egyfelől könnyű dolga volt a készítőknek, hiszen Agatha Christie gondoskodott az erős alaptörténetről, másfelől viszont pont ez okozta a nehézséget, hiszen klasszikus műről van szó, amit már több ízben feldolgoztak (lásd az 1974-es feldolgozást) és hát David Suchet Poirot alakja annyira emlékezetes, hogy rizikós vállalkozás volt valami újat létrehozni belőle. A film hangulata szerintem magával ragadó, már önmagában az, hogy egyetlen helyszínen, egy vonaton játszódik a történet, ahonnan ugyan néha kitekintünk a kinti környezetre, de alapvetően megvan a bezártság érzet, s hogy a szereplők egymásra vannak utalva, főleg úgy hogy tudjuk, hogy egy gyilkos van köztük. Ezen rengeteget segít a kamerakezelés többrétűsége: felülnézettből felvett jelenetek, ablakon keresztüli fényképezés, s összefoglalóan elmondható, hogy Haris Zambarloukos képei remek dinamikát adnak a filmnek. Kenneth Branagh Poirot-ja szerintem nem sikerült rosszul; bár szinkronosan láttam a filmet, azért kíváncsi vagyok, hogy eredeti nyelven hogyan oldotta meg az akcentust. Megvan benne a magabiztosság, hiszen tisztában van vele, hogy ő a legjobb detektív, ezáltal még kicsit fölényes is, ugyanakkor szimpatikussá teszi, hogy egy-egy jelenetben bevallja, hogy ő sem csalhatatlan: elakadt a nyomozással, valamint már az elejétől hangsúlyozza, hogy ő nem akar mást, csak pihenni szeretne. És persze ne feledkezzünk meg a bajuszáról sem, amely merész húzás volt (főleg az előbb említett Suchet-féléhez képest), de azt mindenképp díjazandó, hogy Branagh egy új, s egyedi Poirot alkotott meg részben ennek a segítségével is. Az mindig érdekes, hogyha egy rendező saját magát teszi meg főszereplővé. Vajon hogyan láthatja saját magát kívülről? Az Orient expressz esetében azonban Branagh nem akármilyen sztárgárdát csődített össze. Én a magam részéről ezt nem éreztem önkényesnek, minden karakternek megvolt a maga különlegessége és sejthető volt, hogy ezek az emberek nem véletlenül utaznak egyazon vonaton. S ahogy Poirot halad előre a nyomozással, úgy szépen lassan fölsejlik a film fő szála mögött rejlő történet, s a karakterek egyéni érintettsége is.
Természetesen a szóban forgó filmmel kapcsolatban teljesen más lenne az összkép, ha az ember ismeri az irodalmi alapot és/vagy látta a korábbi filmváltozatot, de a maga jogán nem lett rossz a 2017-es változat, a közel két órás játékideje kellő izgalmakat rejteget, s a lezárása is korrekt (s finoman utal is a végén arra, hogy mi lesz a „világ legjobb detektívjének” következő kalandja).

Jól indított a film majd egy hirtelen váltással mélyrepülésbe kezdett ami elrontott mindent. Itt el se tudom képzelni, hogy mi történt, mivel eleinte nem volt vele bajom mivel a sztori egész helyes volt, de aztán hiányérzetem támadt.

Kenneth Branagh két nagyszabású filmmel is jelentkezett 2017-ben, a Dunkirkkel és ezzel. Véleményem szerint ez a jobb. Nagyon jó a rendezés. Igaz kicsit szövevényes, ami miatt nehezebb követni a vége felé, hogy ki kicsoda, de azért egész érthető. Éppen ezért talán többszöri megtekintésre is alkalmas. Kiemelhetjük a jó párbeszédeket és a szép tájakat is. Ez lehet kicsit hülyén hangzik, de én úgy éreztem, mintha a sok szereplő miatt túl gyorsan telne el a film. Olyan sok szereplőre kell figyelni, hogy szinte észbe se kapunk és máris vége az egésznek. Igazán hosszú, tartalmas jelentekre nem nagyon van idő. Ennek ellenére elmondhatjuk, hogy végre egy olyan sztárparádé, ami megéri a pénzét.