
Vélemények (19)
Túlértékelt, kis túlzással gagyi. Fiatalabb koromban, amikor még bedőltem az "igaz történet alapján" hazugságnak, még faltam. Azonban már másodjára nem bírtam végignézni. Elpocsékolt idő, jumpscare-ek halmaza, tele hatalmas, felesleges lyukakkal.
Minden idők egyik legrémisztőbb filmje!!!!! Csak nem nekem, körülbelül a film felénél éreztem azt hogy ez horror filmnek indult. Nem mondom van benne parás jelenet, de egy kezemen meg tudnám számolni azt a hármat. A következő részeket már nem méltattam arra hogy megnézzem.
Hatásában ezt a filmet egyedül csak a zseniális Idegleléshez tudom hasonlítani (Blair Witch), és ezzel nagyjából mindent elmondtam. Ilyen egy meggyőző rendezői debütálás, reméljük, nem jut a széria a Fűrész sorsára.