Gyógyító szerelem

A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!

Valóban nagyon megható sorozat. Három sérült ember története és traumája bontakozik ki lassan. A főszereplőnő, az írónőt alakító színésznő jól alakítja a szerepet, hisz unszimpatikus, kimért, mindenféle érzelemmentes az első részekben. Dühített a ridegsége és követelőzése. Aztán ez a hagymahéj leeseik, ahogy felszínre jön a traumája. A másik főszereplő, a Ganghte-t játszó Kim Soo Hyun remek alakítást nyújt, ő a mindenki kedvence, hisz jóképű és jólelkű. Az ő lelki sérülése is megmutatkozik és megoldódik. Ott az autista báty, a színész játéka zseniális, átjön, milyen az autizmus. A három ember találkozása és a szerelmi szál kibontakozása gyönyörűen megelevenedik előttünk. Ami viszont nem tetszett, hogy irreális a testi, érzelmi kontaktusok hiánya az írónő és Ganghte között. Hihetetlennek hat, hogy együtt alszanak, és semmi testiség nem történik köztük. Nem szexjelenetre gondolok, hanem a fizikai, lelki vonzalom testi kifejeződéséről. Az egész 16 rész alatt talán 2 csókjelenet zajlott le. Lehet, hogy a koreaiak ennyire konzervatívak, nem tudom, de ez kicsit szürreális volt.

A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!

Nekem (abszolúte élve elfogultságommal) bejött ez a sorozat. Egy sérült lány, egy sérült férfi, egy autista férfi és egy elmegyógyintézet. (Talán azért is tetszik az a történet, mert problémás gyermekekkel foglalkoznom? Nem tudom. Néha nehéz eldöntenem, hogy hol kezdődik az ilyen filmek iránti rajongásom és hol a munkamániám.) Hogy ki hogyan küzdi le a benne fészkelő traumákat? Hogyan találhatnak egymásra ezek az emberek? És milyen életbölcsességeket tud elmondani a maga végtelen egyszerűségével egy autista ember? Szerintem érdemes a figyelemre! De ízlések és pofonok. Nézd meg, és döntsd el magad! Szóval filmre fel, és jó szórakozást!

Kim Soo Hyun-t imádom, de az ő tehetségéhez mérve ez egy nagyon gyenge karakter, egy szánalomra méltó srácot kellett alakítania, semmi több. A főhősnő betegségét nagyon félreértelmezte a rendező, (író,) stb., a színésznő ennek ellenére mindent megpróbált kihozni belőle, amit tudott, nem is értem , honnan feléje ez a gyűlöletáradat. Oh Jung-Se zseniális volt, lubickolt a végletekig nehéz szerepben. Hiába a gyönyörű kastély, a csodás ruhák, engem nem varázsolt el a sorozat, a mentális betegségek terén nagyon kidolgozatlan volt.

Nem katartikus, de megható történet, sok sírós jelenettel. Mindenképpen ajánlom.

Érdekes témákat dolgoz fel, jól tálalja őket és filmgráfia szempontjából teljesen jó. Nem egy tipikus koreai dráma.

Szerintem zseniális film, és fantasztikus színészi alakítások láthatóak benne. Egyáltalán nem egy habkönnyű szerelmi történet. Sőt a szerelem az igencsak mellékág. Aki figyelmesen nézi, az látja benne az emberi tragédiákat. Amit próbálnak színes cukorkapapírba csomagolni, hogy „emészthető” legyen. De ettől még szomorúbb, elkeserítőbb az egész történet... Aminek a végén meghagyják nekünk a rózsaszín ködöt, hogy higgyünk benne, ez szép és jó is lehet...

Nagyon más, mint az átlagos romantikus sorozatok és ez nekem bejött, nem csak arra fókuszál.

Ha a sztoritól (ami némileg meseszerű) eltekintünk, és a szereplőkre figyelünk, meglátjuk a valódi énjüket. Az autizmussal élő bátyus alakítása fantasztikus.

Nagyon tetszett maga a sztori. A szereplők korábbi életei részvétet váltottak ki belőlem. És ahogy alakították a karaktereket? Nagyon ügyesek a koreaiak. Én nagyon szerettem ezt a sorozatot. Kim Soo Hyun minden érzése átjött.