A fiam családja

Mélységesen elgondolkodtató és felkavaró a film témája. Sajnos a valóságban is előfordult több ilyen hasonló esemény. A sors fintora, hogy korábban egy japán férfinak pl. hatvan évet kellett várnia, hogy kiderüljön, a sorsát teljes mértékben átalakít... Többó csere áldozata lett: gazdag családba kellett volna szülessen, de a csere révén egy szegény asszony gyermeke lett. Vagy egy másik eset, ami Franciaországban történt, ahol 20 év után derült ki, hogy két lányt elcseréltek véletlenül a kórházban. A két család több mint 12 millió eurós kártérítést követelt a kórháztól. De végül csak 1.88 millió eurós kártérítést térített meg a szülészetnek a bíróság, amiből az elcserélt lányoknak fejenként 400-400 eurót fizettek ki. Ilyen és ehhez hasonló esetekről, történetekről sokat lehetne találni az interneten és egyéb más helyeken. Visszatérve a filmre, amíg néztem, elérzékenyülten nagyon sok minden jutott eszembe, és egyfolytában a következő szavakon kattogott az agyam, mint például identitás, kötődés, eszme, lélektan, sors, tehetség, motiváció, küllem, emlékek, érzelem, béklyó, törés, nevelés, veszteség, kudarc, fájdalom, szeretet, megbocsátás, rivalizálás, emberi vonások, személyiség, erkölcs, szegénység, vagyon és még sorolhatnám a különböző tényezőket, tulajdonságokat és egyéb gondolatokat. Őszintén szólva kicsit úgy érzem magam, mintha a lelkem kicsit zsákutcába került volna, és nem találom a kiutat, a megoldást erre a nehéz teherre, amit ez a film nyújtott. Szerencsére nem kerültem még ilyen és ehhez hasonló eset megélésébe, remélem, nem is fogok. Ha netán mégis, akkor nagyon fel kell kötnöm a gatyeszt, hogy tudjam majd „megfelelően” (???) kezelni a helyzetet. Persze ez viccnek is elég rossz!!!

Még akár igaz történet is lehetne, a története nagyon elgondolkodtató, hogy mi lehet a jó döntés egy ilyen helyzetben. Maga a film egy picit lassú.

Koreeda filmjeinek fő problematikáját a család kérdéskörei alkotják. Így van ez Cannes-i Filmfesztivál zsűrije által 2013-ban díjazott filmjében is. Mit jelent szülőnek lenni? Az apa- fiú kapcsolat a genetikai információt hordozó DNS-en, vagy a szereteten és a nevelésen múlik? Két homlokegyenest eltérő családmodellt láthatunk, a bonyodalmat egy hat évvel ezelőtt törvénytelenül cselekedő nővér okozta. Elgondolkodtató cselekmény, amely hosszasan munkálhat a néző fejében jóval a film megnézése után is. Tetszés és szimpátia szerint szabadon választható, hogy ki kinek ad igazat, helyesli-e a szereplők döntését. Túl az érdekfeszítő mondanivalón a film egyik legnagyobb értéke a kitűnő gyerekszereplők. A két hatéves „japán baba” kinézetű kisfiú igazi látványosság.

Érdekes történet, csodálkozom, hogy az amerikaiak még nem csaptak le rá. Sok-sok kérdést felvet a film.

Nagyon tetszett, tipikus Koreeda film, mint minden művében, úgy itt is a család van középpontban. Érdekes a sztori, egyszerre aranyos és megható. 9/10

Nagyon jó családi dráma, második megtekintés után is tetszett. Két család összefonódott sorsát követjük végig, de a nézőpontot az egyik apuka, Nonomiya Ryota képviseli, ő tekinthető a főszereplőnek. Miután gyorsan betekintést nyerünk Nonomiya-ék élet... Többébe (drága, modern lakás, munkamániás apuka, egyetlen fiú gyerek iskolakezdés előtt, akit apuka a saját képére akar formálni, individualista felfogású nevelés), jön is a bonyodalom. Kiderül, hogy a kórházban elcserélték a gyereküket egy másik csecsemővel a szülés után. Elképzelhetetlen tragédia, ezért is briliáns a témaválasztás. Ki gondolkozna el ilyesmin bármikor is? Hát én biztosan nem. Hamarosan meg is ismerkedünk a másik családdal, akik persze, hogy ellentétes gondolkodásúak és hátterűek. Míg Ryota pénzzel, ügyvéddel, taktikával akarja a legnagyobb hasznot elérni, addig a másik család szívét-lelkét kiteszi három gyermekéért. Apránként aztán összebarátkozik a két kisfiú, Keita és Ryuusei a megszervezett találkozókon. Ezt követően egyre hosszabb időkre kicserélik őket, míg végül bejelentik nekik, soha többé nem mehetnek vissza a családhoz, akivel 6 évig éltek. Japán filmről van szó, tehát nem fürdünk a könnyzivatarokban, nincs heves érzelmi kirohanás. Többnyire kisebb jelekből kell ráéreznünk, mi is zajlik a szereplőkben. Ha ez egyáltalán lehetséges. Én magam nem tudnám, mit érezzek hasonló szituációban. Kinek a tragédiája ez igazán? A szülőké vagy a gyerekeké? Az anyáké vagy az apáké? Inkább a két férfi szembenállását látjuk a filmben, az anyák kisebb szerepet kapnak, de nekik is megvannak a szép pillanataik. A gyerekeket nagyon jól kezeli a film olyan értelemben, hogy kicsit megfejthetetlenek. Nem túl beszédesek, nem ők kapják a nagyobb részt a játékidőből, mégis nagy befolyásuk van az eseményekre. Ez nagyon valószerűnek tűnik. A kisgyerekek hasonló helyzetben fel sem fogják, mi zajlik körülöttük, érzéseiket is máshogy fejezik ki. Egyébként neves és tehetséges színészeket kasztingoltak, kinézetre és viselkedésre nagyon eltalálták az összes karaktert. A maga két órájával kellően hosszú annak ellenére, hogy a történet nem igényelné, de minden jelenet szép darabokban építi fel a jellemrajzokat, hogy átfogó képet kapjunk, ki honnan jött, és miért azt teszi, amit. Ez a film egy nagyon okosan felépített dráma fantasztikus rendezéssel. Csak pozitívumot tudtam felhozni mellette, de a nagy katarzis mégis hiányzik belőle. Nem véletlenül kapott Zsűri díjat Cannes-ban. Négy csillag meg egy kicsit lenne, ha lehetne.

Egy nagyon nagyon kedves film volt, érdemes megnézni, mert nehéz kérdéseket feszeget és nagyon jól, finoman nyúl hozzájuk. Tanulságos és helyenként szívfacsaró.

Igazán komplex és kiegyensúlyozott humor a személyes hangvételű témába ágyazva...egy igazi elgurult gyöngyszm.

Túl hosszú és fájdalmas film. Tipukusan japán, gyönyörű zene, szívettépően szép történet...erős drámai töltet...erős film.