A harmincas éveiben járó Viku megpróbál új életet kezdeni. Arra vágyik, hogy megjelenjen az életében egy lovag, aki kiszakítja őt az addigi életéből, új munkát szeretne, mely több kihívást és jobb anyagi körülményeket biztosítana a számára. Csakhogy a sikerhez vezető út rögösebb, mint gondolná.… több»
Nem vagyok Bihari Viki követője a Facebookon, de azok közé tartozom, akik jól szórakoznak az írásain, amikor szembe jönnek velem. Ennek megfelelően rajongás nélküli, pozitív objektivitással vártam a filmet. A film után sem esnék végletekbe. Számomra ... több»
Egyszer nézhető, nem túl emlékezetes vígjáték. Könnyed hangulata miatt, inkább laza délutáni félig elalvós filmezésekhez ideális. Sajnos sok benne a béna poén. Például mikor a csaj a társkeresőn mindenkihez fűz valami erőltetett megjegyzést. Csuja Im... több»
Brutális. Egyetlen filmen sem nevettem még ennyit. Bihari Viki humora szétcsap az agysejteid közt. Imádom.
A film 13 621 932 forintos bevételt termelt Magyarországon. A hazai mozik összesen 9 415 mozijegyet értékesítettek a produkcióra.
A Tékasztorik című blog 2010-ben indult, és hamar igen nagy népszerűségre tett szert, sőt, elnyerte a Goldenblog-díjat is.
(hp)Szeretnéd használni a Mafab értékelését a weboldaladon?
Használd ezt a HTML-kódot »