
Vélemények (3)
Volt néző, akinek összetettnek tűnt a történet (több mozis fórumban tett megfigyelésem alapján), de valójában nem az, legfeljebb ők nem figyeltek rendesen. Nem mesélem el vagy foglalom össze, mert huszonéves alkotás lévén bőven lehet spoileres cselekményismertetéseket találni. Maximum annyi, hogy a 20. század nagy részét fogja át a történet, a helyszín az Egyesült Államok, de utóbbinak nincs különösebb jelentősége. Egy, a származását megtagadó ember a főszereplő, akinek a sorsa olyan további főszereplőkkel találkozik, akik között van gyermekkori szexuális erőszak elszenvedője, vietnami veterán lelki roncs, meg a tulajdonképpeni író, akinek a forgatókönyv alapját köszönhetjük. A rendezés ma már klasszikus stílusúnak mondható, remek kivitelezésű. Robert Benton ritkán villan meg, de akkor hatékonyan; az ő filmje volt negyed évszázaddal korábban a Kramer kontra Kramer. A színészek játéka hibátlan, talán Nicole Kidman lehetett akkoriban kicsit jobban rajta pár tudatmódosító bogyón, ő azért picit fura volt, de nem rossz. Na, meg olvastam pár nevet, akik felmerültek mint lehetséges alternatívák, akikhez képest baromi jó, hogy végül övé lett a szerep. Nehezen hihető, de még Lindsay Lohan neve is felmerült, alighanem ott bukott volna meg a film. A hangulatot azok fogják jobban élvezni, akik szeretnek szépirodalmat olvasni, mert azért az kézzelfogható volt, hogy ez egy regényadaptáció.
Többször láttam már, de még mindig nem értem miről akar szólni ez a film. Mondanivalója még lenne, de annyi ellentmondásba ütközhet a néző, hogy értelmét veszti a történet.
A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!
Két helyrehozhatatlan tragédia egy filmben. Ennek ellenére az író mint narrátor tompítja a fájdalmat. Mi mint nézők így az ő szemén keresztül tompítva kapjuk meg ezt a két kijavíthatatlan történetet. Coleman Silk jelleme azonban számomra érthetetlen, soha nem gondolta meg magát, és végig képes volt elkerülni a családját, csak azért, hogy letagadhassa a származását? A film szerint igen. Semmit sem tudtunk meg arról, hogy ő ezt hogy élte meg, mit gondolt a házassága és munkássága alatt magáról. Az a tény, hogy éppen a rasszizmussal vádolták meg, egy szuper kezdő gondolat. De ő még ekkor is megmarad a saját hazugságánál, miért? Mit veszített volna, ha végre kimondja az igazságot, és bocsánatot kér a testvéreitől? Ehelyett a véletlen felé sodor két idegent, Nathant, az írót és Fauniát, a fájdalomban élő és férje elöl menekülő nőt, ahogy mondja, az utolsó szerelmét. A barátság és a szerelem ezt kapja ez a fura professzor, aki megragadt a saját hazugságában. A film lezárása is ütős, a „baleset” egy jó fordulat. Most gondolkodhatunk, hogy kinek volt nagyobb a sebe, Colemannak vagy Fauniának, szerintem mindkettő borzasztó, ettől elviselhetőbb, hogy meghaltak?