2018.10.20 19:24 Márton Olvasottság: <100x
0

Egy horrortrilógia méltó lezárása A sötétség serege

Az egész Gonosz halott trilógia befejező darabját tisztelhetjük eme egész szórakoztató filmecskében! Érdekességként itt a készítők már teljesen "elhagyják" a előző két rész címét, mármint nem szerepel a Gonosz halott benne. Ezért anno még nagyon fiatalkoromban nem is tudtam hogy ez ehhez a szériához tartozik és ezért sokáig nem is láttam jelen filmünket (persze azóta sokszor bepótoltam eme nagy lemaradásomat)! Sok embertől hallottam már azt a kijelentést, hogy A sötétség serege a trilógia legjobb darabja! Ezzel én személy szerint nem teljesen értek egyet (számomra az első rész egy kihagyhatatlan horrorélmény, akár még a mai napig is) viszont azt nem tudom vitatni, hogy ez a rész is legalább akkora klasszikus lett mint anno az első felvonás! Persze két teljesen különböző műfajon belül! Mert míg az első Gonosz halott, egy kemény kis horror volt, pár vicces beütéssel (a második rész amolyan átmenet a horror és a komédia közt) addig itt már a maximumra járatják a humorfaktort a filmben és meglepő módon jól állt neki! Talán ezzel a résszel merném azt kijelenteni hogy révbe ért a filmsorozat, hisz minden résszel emelték a humor mennyiségét és itt már inkább merném a filmet egy fantasy és horror elemekkel dolgozó vígjátékként kezelni! A főszereplő karakterfejlődése itt ér a csúcsra, hisz Ash karaktere annyira laza és cool lett hogy szinte az egész film történetét rá építették és szinte minden egyéb mellékszál elhanyagolható is lett! A technikai megjelenítések főleg a korához képest rengeteg újítást használ (persze mai szemmel már sok dolgot megmosolygunk rajta) de abban az időben, ez hatalmas dolog volt! Kimondottan tetszett továbbá az is, hogy pörgős történetvezetése volt és az üresjárat fogalmát egyáltalán nem érezhetjük rajta! Számomra az egyedül aprócska kis hibája a produkciónak, hogy Ash karaktere sokadik megtekintése után, már egy kicsit túl sok volt nekem, de azt nem vitatom, hogy szórakoztató is egyben!

horror | vígjáték

Ash (Bruce Campbell) az elátkozott erdőben kénytelen volt levágni a jobb kezét, ugyanis az saját maga ellen fordult. A kézfeje helyére egy motorfűrészt erősít. Ahogy kikeveredik... több»

0