ArpiHajdu és Réci   2020.03.30 18:03

Két gyökér menni lezúzni Hollywood

Négy játékfilmes mellékszereplés után a filmtörténet egyik legismertebb deviáns duója megkapta a jól megérdemelt (?) főszereplési lehetőségét. És aki látott már akár csak egy darabot is a Kevin Smith által létrehozott View Askewniverse-ön belül játszódó filmek közül, annak már lehet sejtése, mit is kaphat egy önálló Jay és Néma Bob-menettől: trágárság, szexista és altesti poénok, kretén karakterek, különféle popkulturális utalások és füvezések extra adag dózisban. És miközben nagyban hallgatjuk Jay válogatott obszcenitással átitatott szövegeit, kirajzolódik egy valamire való történet is, mi több, némi „karakterfejlődés” is tapasztalható e két figura esetében, igaz, amolyan Kevin Smith-es módon.

Ahogy eddig az író-rendezőtől megszokhattuk, a Jay és Néma Bob visszavág ezúttal sem egy túlkomplikált történettel kívánja lekenyerezni a nézőjét. A két füvező arc gyerekkoruk óta New Jersey-ben él, s bár elmúltak 30, még mindig a Shop stop előtt dekkolnak és füvet árulnak. Ez az idilli állapot addig tart, míg ki nem hívják rájuk a rendőrséget, s egy távolságtartási végzést intéznek ellenük. Jay és (hetero élettársa) Néma Bob ezután megtudják, hogy filmet fognak készíteni a róluk mintázott képregény, vagyis a Bunkómen és Gyökér alapján, csakhogy a készülő mozgóképet már előre fikázza az internet népes tábora, s az egyes kommentek bizony keményen sértik főhőseink önérzetét. A két füvezős arc Hollywood felé veszi az irányt, hogy megakadályozzák a film elkészültét, megmentve ezzel a saját reputációjukat. Az útjuk során pedig viccesebbnél viccesebb szituációba kerülnek, nem csekély részben azért, mert Jay-t az esetek többségében nem a „józan” esze, hanem a farka vezérli.

Két gyökér menni lezúzni Hollywood

Kevin Smith szóban forgó alkotása 2001-ben került bemutatásra, ez volt az ötödik filmje, s azt a benyomást kelti (nem is kicsit), mintha a saját életművének kívánna emléket állítani: szépen felhasználja a már jól ismert karaktereit, csak a helyiértékek változtak: akik eddig az állandó mellékszerepet töltötték be, azok most a reflektorfényben tündökölhetnek, akik pedig főszerepet töltöttek be egy-egy korábbi moziban, azoknak mellék- vagy cameoszerep jut (láthatjuk Randalt és Dantét a Shop Stopból, Brodie-t a Shop Show-ból, valamint Holdent és Banky-t a Képtelen képregényből). Ebből a szempontból talán túlzottan belterjes a Jay és Néma Bob visszavág, hiszen elég sokszor utal a korábbi filmek egy-egy fontosabb (vagy kevésbé fontosabb) mozzanatára, így aki esetleg nem látta az „előzményeket”, előfordulhat, hogy néhány belsős poén nem úgy üt, ahogy kell.

De Smith természetesen gondolt azokra is, akik először találkoznak a View Askewinverse-zel: a káromkodások, a füves, valamint a „baszós-fingós” poénok gyakori használata mellett még az öniróniát is előszeretettel alkalmazza. Ez utóbbira jó példa, hogy nemcsak az internetet negatív kommentekkel elárasztó arctalan tömeg kap egy kis fricskát, hanem azok is, aki egyáltalán beülnek egy Jay és Néma Bob-filmre. Meg különben is, két kitalált filmes karakter azért indul útnak, hogy a róluk mintázott fiktív karakterekből készülő film elkészültét bojkottálja… van itt metanarratíva a nagyfokú alpáriságon túl.

Továbbá Smith filmrajongóként és megrögzött Star Wars-fanként mindig örömmel adózik imádata tárgya felé, ráadásként pedig sikerült Carrie Fischert, valamint Mark Hamillt is meggyőznie arról, hogy egy-egy rövidebb epizódszereplést vállaljanak el. Mindezeken túl pedig egy dolgot szükséges kiemelni. Van egy elég bugyuta szerelmi szál, mely Jay és Justice között szövődik (utóbbi szerepében Shannon Elizabeth-et, vagyis a Pite-filmek Nadjáját láthatjuk), ami elsőre nem tűnik többnél néhány altesti poénforrásnál, de ebben fedezhető fel némi karakterív. A nagy dumás Jay végül talál valamit a saját életében, ami egy picivel több értelemmel bír, mint a betépés és a permanens alpári viccek szajkózása. Félreértés ne essék, ez természetesen nincs túldimenzionálva, de azért jó látni, hogy két ilyen figurának is van egy picivel árnyaltabb oldala!

A vicces road movie hagyományokat követő Jay és Néma Bob visszavág Kevin Smith jól bevált filmkészítési receptjét hasznosítja újra: trágár, de vicces szövegkönyv, debil karakterek, mókás szituációk egy egyszerű sztorira felfűzve. És mint ilyen, egyfajta indikátora a rendező életművének. Aki bírja ezt a fajta stílust, annak nagy valószínűséggel elnyeri a tetszését a film, aki pedig nem, az már az első öt percnél menekülni fog előle, holott ez az öt perc amilyen egyszerű, olyan lényegre törő eredettörténet ad e két ikonikus karakternek.

vígjáték

Jay (Jason Mewes) és Néma Bob (Kevin Smith), a két jóbarát ezúttal a maguk kezébe veszik az irányítást. Mikor rájönnek, hogy Hollywood filmet akar készíteni róluk, úgy... több»