2020.11.12 19:33 Artemisia Olvasottság: 474x
8

Vakvágányra terelődött folytatás

Ridley Scott kultfilmje folytatást kapott. Az már eleve intő jel volt, hogy erre mintegy 35 év után, a remake-ek remake-jeinek korában került sor. Az pedig még inkább rossz ómen volt, hogy nem a mesteri Scott fogja elfoglalni a direktori széket. Azzal pedig, hogy kiderült, helyette a botrányosan semmitmondó filmjeiről (pl. Sicario) ismert Denis Villeneuve lesz a rendező, borítékolható volt, hogy itt csodára lesz szükség ahhoz, hogy a nagy előd ne legyen meggyalázva. A várva várt csoda pedig természetesen nem érkezett meg, helyette megkaptuk a Szárnyas fejvadász 2049-et.

Egy felesleges bájolgással megakasztott, de azért jól összerakott akciójelenettel, egy régi gyártású android likvidálásával indít. Az eredeti filmmel való bármely további egyezése pedig pusztán a véletlen műve... Villeneuve nem hazudtolta meg önmagát, és a nagy elődből merítve létrehozott egy komplex világot, ahol az ember által létrehozott, és később teremtőik ellen fordult replikánsok válságát egy új, fejlettebb, a régi típusú replikánsok felkutatására és kiirtására specializált andorid faj létrehozásával oldották meg. Emellett a modern CGI technikával roppant erős látványvilággal és atmoszférával látták el a filmet.

Vakvágányra terelődött folytatás

A cselekményben is látható, hogy sok potenciál lenne benne. Azonban Villenueve rá jellemző módon ott csinál bonyodalmat, ahol nincs, ott vet fel kérdéseket, ahol nem kéne, illetve olyan kérdéseket vet fel, amik gyakorlatilag nem érdekelnek senkit, és mindezt olyan cselekménybe ágyazza, ami órákon át készíti elő és fokozza a nagy semmit, na meg persze tele van logikai lyukakkal.

A központi kérdés az lenne, hogy szülhet-e gyermeket természetes módon egy android, és ha igen, akkor változtat-e ez valamit a társadalmi helyzetükön. Ez alapvetően egy gyönge váz, hiszen a történelem során sokféle alakban jelent meg a rabszolgaság, melyen mit sem változtatott, hogy az igába hajtott emberek természetes szaporodásra képesek voltak. Illetve peplikánsok gyártására szakosodott cégóriások uralják az ismert világ nagy részét a film szerint. Nekik pedig nemde éppen az lenne az érdekük, hogy a replikánsok ne szaporodjanak? Elvégre ha maguktól szaporodni kezdenek, a repkikánsgyárak elveszítik a befolyásukat és a bevételi forrásaikat, tehát összeomlanak.

De ha komoly, akciódús cselekmény is dukálna mellé, akár még vállalható téma is lenne. Azonban az androidok 160 + percen keresztül csak beszélnek róla, hogy ha bebizonyosodik a született replikáns gyermek létezése, az változáshoz, forradalomhoz fog vezetni, de nem tesznek semmit. Amikor pedig végre fény derül a gyerek tényleges kilétére, mi történik? Véget ér a film... Ahelyett, hogy esetleg az emlegetett forradalom krónikáit mutatták volna be közel 3 órában, inkább a hiányosan jellemzett K-ügynök szerencsétlenkedését részletezik, amint hologramokkal való pásztorórákkal megszakítva identitásváltáson esik át a gondolattól, hogy ő esetleg anyától született gyerek lehet.

De még ebből az erőltetett drámai szálból is csak annyi jön át, amennyit a digitális hologramnő kommentál. A film próbál drámai hangot megütni és művészfilmes elemeket használni, csak ezek nem működnek, beléjük és velük együtt unalomba fullad a film. A 2,5 órás cselekmény minimum 5 órának érződik. Aztán önmagára teszi fel a szégyenkoronát azáltal, hogy bár az egész cselekményt alávetette K "lélekrajzának", végül kiderül: K tévedett... Értetetlen, hogy Ridley Scott hogyan adhatta a nevét és produceri munkáját egy ilyen botrányosan vakvágányra terelődött, minden kreativitást nélkülöző agymenéshez.

Tanulság: ne bízz egy legendás filmalapot egy olyan emberre, aki 13 éves suhanc volt az eredeti mestermunka elkészítésekor! És ha azt akarod, hogy az általad gyártott emberi replikációk szaporodjanak, akkor replikáld a szaporító szervrendszert is, ahogyan a jelen állás szerint a világegyetem egyik legbonyolultabb és legösszetettebb dolgát, az emberi agyat is működőképesen replikáltad!

akció | dráma | misztikus | sci-fi | thriller

2019-ben a replikánsok után vadászó szárnyas fejvadászok egyike különös felfedezést tett. Harminc évvel később egy másik fejvadász, az LAPD tisztje, K (Ryan Gosling) egy... több»

8