Tisztelt Bo Mikkelsen!
Legyen szíves elmagyarázni a film egyes részeit, mert összezavarodtam!
Miért?
A vágás lehetett volna intenzívebb is, Adam Morris Philp viszont parádés színekkel és képekkel dolgozott.
Hiszen az évek során hozzászokhattunk, hogy a skandináv horrorok lassabb tempójú filmek, mint az amerikai vagy európai társaik.
Ám ez a legtöbb esetben semmit nem von le élvezeti értékükből.
A Sorgenfri témáját tekintve zombis/ fertőzöttes film, ám a megszokott skandináv hangulatot egy percre sem tudja elengedni.
Lássuk, mi sült ki a nyolcvan perces dán horrorból!
A kisvárosi, négytagú család aránylag gondtalanul éli életét, mígnem egy furcsa járvány üti fel fejét a településen.
A gyanús jelek, fokozatos megbetegedések a katonaság figyelmét is felkeltik. A fegyveresek csakhamar karantén alá zárják a városkát, elzárva őket ezzel a külvilágtól és az információáramlástól is. Kikapcsolják a netet, és elzárják a fertőzötteket.
Szép lassan egyre kilátástalanabb lesz a helyzet, hőseink már nem csak az utcára nem léphetnek ki és egymással nem érintkezhetnek, de házaikat ponyvával fedik le, hogy ne is lássák, mitől hangosak az utcák.
A fiatal Gustav (Benjamin Engell) azonban nem tűri tovább tétlenül a helyzetet, és a biztonságos otthonból kitörve válaszok után kezd kutatni.
Persze jót is akar tenni, ezért titokban elszökik az iskolához, ahonnan éjjel lövések zaja szűrődik ki, majd itt a bezárt hátuljú teherautókból kiengedi a fertőzötteket, nem sejtve, hogy kik vannak a kocsikban.
A sorsuk így megpecsételődött.
A város lezárva, senkit nem engednek ki, és a fertőzöttek kiszabadultak.
Dino, az apa (Troels Lyby), Pernille, az anya (Mille Dinesen) és Gustav kistestvére, Maj (Ella Solgaard) sorsa úgy látszik, megpecsételődött.
Összességében amolyan semmi újdonság, ám egyszeri szórakozásnak megteszi.
A cselekmény az első perctől az utolsóig kitalálható, nem titkolnak a készítők egy pillanatig sem nagy kérdéseket vagy talányokat.
A szereplők (sem a család, sem az idegenek) nem különösebben érdekesek, klasszikusan rideg skandinávok (talán Sonja szépsége az, ami megkapó) kevés érzelemmel és annál is kevesebb mélyen szántó gondolati mondanivalóval.
Ugyanakkor abban a tekintetben ez még talán hozzá is ad az élményhez, hogy az átlagos skandináv kisvárosi hangulat és az egyszerű, emberközeli karakterek hihetővé, realisztikusabbá teszik a filmet.
Itt tényleg egydimenziós karakterek, teljesen átlagos emberek megpróbáltatásait kísérhetjük végig, így bár a személyiségük valóban nem túl eredeti vagy domináns, mégis könnyebben tudunk izgulni értük.
Logikai buktatók, bakik persze vannak a filmben, klasszikus hibák is, ami már kissé megszokott.
Pl.: Laege, a kissé harcias szomszéd (Mikael Birkkjær) nyugodtan elalszik őrségben; Sonja anyja meghal, és a holttestét nem viszik ki a lakásból (ő is falatozik majd az élőkből); a kislány, Mia kisétál a nyulát keresni a fertőzöttek közé, majd átváltozik, és később simán megöli az anyját és az apját.
De.
Mindezek ellenére.
Szerencsére igencsak szép teljesítmény a skandináv filmgyártástól, hogy egy kifejezetten minőségi, jó kis zombis horrort tettek le az asztalra, egy viszonylag alacsony költségvetésből, nem túl ismert rendezővel és színészekkel.
A kitalálható történet (legalábbis sejthető) és a rövid játékidő ellenére egyáltalán nem rossz darab. Aztán az, hogy ez a kb. hetvenkét percnyi filmhossz előny-e vagy hátrány?
Szerintem, ezt mindenki döntse el saját maga.
Nagyon remélem, hogy látunk még hasonló dán horrorokat Európa, és persze az USA egyre sablonosabb és klisésebb egén.
63 Sorgenfri (2015)
Egy négytagú család tússzá válik saját házukban, amikor a városban kitört egy halálos fertőzés. A túlélésre egyedül akkor van esélyük, ha átlépik saját korlátaikat.
Szereplők: Kristian Halken, Mille Dinesen, Troels Lyby, Benjamin Engell, Ella Solgaard
