Amikor a vámpír is inkább elmegy aludni

2025.08.30 19:10 Filmestészta Olvasottság: <100x

0

A képregényfilmek korában, amikor minden második hónapban kapunk egy újabb szuperhőst vagy antihőst a vászonra, a Sony stúdió úgy gondolta, ideje megmutatni a világnak a Marvel egyik legkevésbé ismert karakterét: Morbiust. Az eredmény? Egy film, amely inkább vérszegény, mint vérszomjas, és amelyről valószínűleg a főszereplő vámpír is szívesen megfeledkezne.

Jared Leto, aki már a Joker szerepében is emlékezetesen kínos produkciót nyújtott, ezúttal egy beteg tudóst alakít, aki kísérleteivel vámpírszerű képességekre tesz szert. Az alapötlet talán még működhetne is, ha a film nem úgy hatna, mintha a 2000-es évek elejének legrosszabb képregényadaptációit porolták volna le. A történet kapkodva ugrál jelenetről jelenetre, mintha a vágó ollója is menekülni próbált volna a projektből. A vizuális effektek egy része olyan, mintha egy PlayStation 2-es átvezetőből csúsztatták volna át őket, és a CGI denevérek inkább ingerelnek nevetésre, mint hogy félelmet váltanának ki. A dialógusok olykor annyira súlytalanok, hogy a színészek is alig tudják elhitetni, hogy komolyan gondolják, amit mondanak. Matt Smith ugyan próbálja élvezni a gonosz szerepét, de inkább úgy fest, mintha egy szombat esti karaoke után sodródott volna a forgatásra.

A film legnagyobb bűne azonban nem az, hogy rossz, hanem az, hogy unalmas. Egy vámpírsztoriban, ahol minden adott lenne a vérpezsdítő izgalomhoz, valahogy mégis sikerült mindent sterilre mosni. A közönségnek marad a vállvonogatás és a kérdés: „Ez most komoly?” Összességében a Morbius nem más, mint egy rosszul összetákolt marketingkísérlet, ami megpróbálja a Marvel-mítosz szélén vegetáló karaktert franchise-hőssé faragni. De ahogy a film után a mozinézők soraiból kiszűrődő kollektív sóhaj is jelzi: ez bizony nem sikerült. Sőt, talán jobb lett volna, ha ez a vámpír örökre az árnyékban marad.