Kevés film van, amely akkora hatást gyakorolt volna a western műfajára, mint Sergio Leone 1964-es klasszikusa, az Egy maréknyi dollárért. Bár első pillantásra egyszerű bosszú- és pénzhajhász-történetnek tűnik, valójában ez a film teremtette meg azt a különleges hangulatot és stílust, amelyet ma csak „spagettiwesternként” emlegetünk. A mozi nem csupán a Leone-életmű alapköve, de Clint Eastwood pályáját is új irányba indította, egyben bebizonyította, hogy az olasz és spanyol forgatási helyszíneken készített európai westernek is lehetnek legalább olyan hatásosak, mint a hollywoodi darabok.
A cselekmény alapja szinte mesébe illően egyszerű. Egy névtelen idegen (Clint Eastwood) érkezik egy kis határvárosba, amelyet két rivális banda – a Rojók és a Baxterék – tart rettegésben. Az idegen ügyesen kijátssza a két oldalt egymás ellen, hogy hasznot húzzon a helyzetből, miközben fokozatosan felfedi saját igazságérzetét is. Ez a klasszikus játékelméleti „oszd meg és uralkodj” történet könnyen lehetne lapos, Leone keze alatt azonban feszültséggel teli, morálisan árnyalt és stílusos művé válik.
Clint Eastwood alakítása kulcsfontosságú volt a film sikerében. A korábban tévés westernsorozatban szereplő színész itt találta meg azt az ikonikus figurát, amely egész karrierjét meghatározta. Kevés szöveggel, szinte minimális gesztusokkal, mégis óriási karizmával formálta meg a poncsót viselő, félig antihős, félig igazságtevő idegent. Eastwood játéka tökéletesen illeszkedett Leone rendezői stílusához: hosszú, feszült csendek, hosszan kitartott közeli képek és hirtelen robbanó erőszak kísérték minden jelenetét.
Leone filmje gyökeresen eltért a klasszikus hollywoodi westernektől. A tiszta erkölcsi képletet – jó seriff kontra rossz banditák – felváltotta a morális szürkezóna, ahol minden szereplő önző célokat követ, és a hős sem tisztán „jó”. A spanyolországi Almería sivatagos tájai tökéletesen teremtettek új, kietlen hangulatot, amely messze állt a John Ford-féle Monument Valley idealizált képeitől. A film tempója lassú, feszült, sokszor percekig tartó beállításokkal, amelyekben a színészek arcát, tekintetét, apró mozdulatait vizsgáljuk – majd hirtelen, szinte váratlanul tör ki a brutális akció. Ez a kontraszt lett Leone védjegye, amely új definíciót adott a westernnek.
Az Egy maréknyi dollárért egyik legnagyobb erénye Ennio Morricone zenéje. Bár később olyan ikonikus dallamokat komponált, mint a Jó, a Rossz és a Csúf főtémája, már itt is forradalmi újítással állt elő. A jellegzetes sípok, gitárfutamok, korbácsütésszerű hangok és feszült ritmusok olyan atmoszférát teremtettek, amely a film stílusát azonnal felismerhetővé és utánozhatatlanná tette. Morricone zenéje nem pusztán aláfestés volt, hanem szerves része a történetmesélésnek, a hangulat és feszültség legfőbb építőköve.
Bár ma már klasszikusnak számít, a film annak idején nem volt mentes a vitáktól. Akira Kurosawa jogi úton támadta a produkciót, mivel a történet szinte egy az egyben a japán rendező Yojimbo című filmjét másolta. A plágiumvád beárnyékolta a bemutatót, és bár a bíróság végül Kurosawának adott igazat, ez mit sem csökkentette Leone alkotásának hatását. Másik kritikai pont, hogy a történet rendkívül egyszerű, szinte egyvonalú, és sokszor inkább stílusgyakorlatnak hat, mint mélyebb drámának. A karakterek nagy része egysíkú, a film ereje nem a párbeszédekben, hanem a hangulatban és a rendezői megoldásokban rejlik. Az Egy maréknyi dollárért azonban éppen egyszerűségével és stílusával vált korszakalkotóvá. Újradefiniálta a hősiességet, átírta a western morális kódját, és olyan vizuális nyelvet adott a műfajnak, amelyet azóta is számtalan rendező idéz, a Coen testvérektől Quentin Tarantinóig. Leone filmje bizonyította, hogy a western képes túlmutatni saját hagyományain, és lehet egyszerre realisztikusabb, nyersebb és mégis művészi.
Az Egy maréknyi dollárért nem pusztán egy szórakoztató western: korszakhatár. Megszületése új fejezetet nyitott a filmművészetben, és elindított egy olyan sorozatot (Pár dollárral többért, A Jó, a Rossz és a Csúf), amely örökre megváltoztatta a műfaj képét. Bár történetileg egyszerű, és a plágiumvádak árnyékában született, Leone látásmódja, Eastwood ikonikus alakítása és Morricone forradalmi zenéje együttesen olyan filmmé tették, amelyet ma már nemcsak a westernrajongók, hanem az egész filmtörténet egyik mérföldkövének tartanak.
90 Egy maréknyi dollárért (1964)
Az amerikai határ közelében fekvő mexikói városkába, San Miguelbe egy fegyveres marcona érkezik. Az idegen, a titokzatos Joe (Clint Eastwood) hamar barátságot köt a helyi ivó... több»
Szereplők: Clint Eastwood, Gian Maria Volonté, Joseph Egger, Benito Stefanelli, Mario Brega
