Bárcsak az emberek többsége ilyen filmeket nézne, ahol a komoly témákhoz bátor, de finom módon nyúlnak hozzá. Itt nem nyomnak az arcodba dramatizmust, mégis fontos dolgokról mesél. A képi világ meg annyira otthonos, mint egy nyári tábor emléke.
Hűha, ez az egész nagyon kaotikus lett. A dokumentumfilmben szereplő és megszólaló emberkék szerintem egytől-egyig hátrányos helyzetűek agyilag, legalábbis nagyon úgy tűnt.
Egész jó thriller, néhány kifejezetten kemény és kreatív gyilkolós jelenettel. Nem a legrosszabb, amit választhatsz, ha szereted a sorozatgyilkosos műfajt.
Taylor Sheridan eddig is bizonyította, hogy van érzéke a kemény drámához és most sincs másképp. Lebilincselő sorozat, az első két epizód máris elkapott, az alakítások fenomenálisak, a sztori nagyon érdekes. Végre egy érett sorozat normális felnőtteknek.
Olyan langyi lett az egész, nem igazán adja vissza az előadó energiáját és teljes sztoriját. Valószínűleg ha ismertebb zenész lett volna, az alkotók is érzékenyebben bánnak a forrásanyaggal.
Az animáció még egészen rendben van, csak épp a sztori sikerült egy kissé bugyutára. Nem értem, miért kellett ennyire szűk korosztályra korlátozni ezt, ma már nagyon nem megy át a rostán egy ilyen szimpla produkció.
A ködös erdők és rétek remek helyszínt biztosítanak egy vérfarkasos horrorfilmhez. A kosztümös történelmi korszakban játszódó filmnek ez adja meg egy szolid dráma jellegzetességeit. Ám mire a horrorjelenetek legalább egy kicsit működni kezdenek, a néző már szinte rezignált. Eleinte szokatlanul gyengén vannak megrendezve, később pedig inkább azért váltanak ki érzelmeket, mert már jobban ismerjük a szereplőket, és velük együtt éljük át a drámát. A gyenge harmadik csillagot a drámáért adom, nem a horrorért.
Ez egy sima kémvígjáték, amely inkább a dialógusokra, semmint mint az akcióra összpontosít, ami persze nem is vetekszik a műfaj legjobbjaival, de Statham, Plaza, Hartnett és Grant egyszerűen fantasztikusak, és úgy tűnik, jól is érezték magukat.
Elég lassan és furcsán indul, de aztán szépen összeáll a dolog. Nem az év legnagyobb filmélmények, de egy teljesen korrekt darab a koreaiaktól. Nekünk bejött, fenntartásokkal, de azért érdemes nekiállni, ha nem jön be, max választasz valami mást.
Nehéz róla írni, mert igazából egyik pillanata sem árul zsákbamacskát. Pontosan az van ebben a műsorban, amire számítunk: dráma, könnyek, ruhák, sminkek, és persze egy ksi lélek.
Érdekes karakterdráma, amiről elég vegyes infókat hallottam, de nem értem azokat, akik lehúzták, szerintem komoly mondanivalóval rendelkezik, és a színészi játék is kimagasló. Én azt mondom, ha adják a mozik, menjetek el rá, nem fogjátok megbánni. Kevés hasonló film került bemutatásra idén, ebből a szempontból pedig tényleg egy kuriózum.
Igazi guilty pleasure - az ember a világért be nem vallaná, hogy megnézte, de megnézte. És nyilván azért, mert kellett másfél óra teljes kikapcs, amikor sem gondolkodni, sem tenni nem kell azért, hogy egy kicsit jól érezzük magunkat.
67 Jó utat, Marie (2025)