Nem tagadom, én nagyon vártam már ezt a filmet, és nem is okozott csalódást, bár a történet néhány pontján talán kicsit túl drámai lett. Ez persze nem gond, mert még így is egy olyan élményt kaptam, amit egész biztosan megfogok még ismételni.
A film hosszadalmas és homályos. A két szereplő egymás előtti titkai sokáig rejtélyesek maradnak a film nézői számára is. Annak ellenére, hogy ez a rendező második ilyen jellegű filmje, még mindig mintha csak tapogatózna a műfajban.
Ez egy jó sorozat, néhány gyermekes ember biztosan tud azonosulni vele. Megmutatja, hogy az anyák mindent megtesznek a gyerekeikért, bár ez visszafelé is elsülhet, hiszen tényleg a gyerekért vagy a saját érzéseiért van, hogy fölényben legyen a többi anyáva szemben, akik hasonló cipőben járnak.
Attól tartok kevesen látták ezt a filmet és kevesen tudják, hogy mennyi minden rejlik benne. Szépen elmesél egy kerek történetet 90 percben - manapság ez túlmutat a legtöbb forgatókönyvíró képességein.
Nem tudtam eldönteni, hogy a film önmaga paródiája, vagy pedig tényleg ekkora hülyeség. Mindenestre szórakoztató és nagyon vicces az egész, szóval hajrá.
Szomorúsággal és nihillizmussal telített film. Rengeteg meztelenkedés és felzaklató jelenetek, képek. Mindenesetre a rendezés erős és a főszereplő is hozza a karaktert.
Naív western, aminek azért megvan a maga bája. John Wayne munkásságának kedvelői biztosan élvezni fogják, de őszintén szólva a többieknek kihagyható mulatság.
Csodás film, segít megérteni az apáknak, milyen nehézségekkel szembesülnek lányaik a felnőtté válás során, és megmutatja, hogyan kerülhetnek közelebb egymáshoz. Szerintem az egész család számára kötelező darab.
Ewan McGregor zseniálisan alakít ebben a filmben, el se tudom mondani, mennyire örültem az ő jelenlétének. Az atmoszférája pedig elképesztően áthatja az ember, de annyira, hogy még órákkal a megnézése után is nagyon pörög rajta.
Eléggé fojtogató a film hangulata, igazából nem is nagyon lehet a megnézése után még egy darabig szabadulni az egésztől. Bennem biztos, hogy mély nyomott hagyott, és bár eléggé sötét élmény, mindenkinek csakis ajánlani tudom.
62 Az Alkotó (2023)