Egy bugyuta vígjátékra számítottam De nem az fogadott. Sajnos. Egy zenés vígjáték, drámai elemekkel. Rózsaszínbe csomagolt mély mondanivalóvaló pedig szürreálisan hat az érzékekre. Meggyőződésem, hogy a színészek sem érezték jól magukat, ez nekik is kellemetlen élmény volt.
Remek Végre valami kicsit klasszikus gengsztersorozat, ahol nem lövöldöznek állandóan. Persze néhány helyzet kissé logikátlan, de kedvelhető ez a marcona öreg róka.
Kontrasztos Azért kontrasztos, mert több szálon mennek az események, de hasonlóságokkal. Vannak vidám, elgondolkodtató és szomorú szituációk. Kiszámíthatóság és kiszámíthatatlanság szintén megtalálható benne.
Azt hiszem, láttunk már ilyet... ... ami még nem lenne gond, egy kicsit színesebb, egy kicsit távolibb. Számomra több dolog miatt érthetetlen, így elég nehezen tudtam végigrágni az első évadon magam. A másodiknak biztos, hogy nem is megyek neki. Adott több száz ember, aki játszani szeretne, ez okés, majd kiderül, hogy a játékok végén meghal az, aki veszít, még ez is okés. Aztán több száz ember azt mondja magában, én biztos nem halok meg, játszok tovább. Ez már nekem sok, és persze a málészájú hősök győznek. Mindig.
Jó Azért nem kiemelkedően jó. A lassanként kialakuló misztikus maszlag nélkül jobban tetszett volna, de nem fáj. Jobb lett volna kisebb csattanó, de realisztikusabb forgatókönyv.
42 Barbie (2023)
De nem az fogadott. Sajnos. Egy zenés vígjáték, drámai elemekkel. Rózsaszínbe csomagolt mély mondanivalóvaló pedig szürreálisan hat az érzékekre. Meggyőződésem, hogy a színészek sem érezték jól magukat, ez nekik is kellemetlen élmény volt.