Valami Kelet-Közép-Európa, valami ezredforduló Nemrég úgy éreztem, itt az idő, hogy újra megnézzem a magyar filmgyártás eddigi legjövedelmezőbb trilógiájának első részét, amit kb. húsz éve, tizenöt-tizenhat éves koromban láttam utoljára, de már akkoriban sem értettem igazán, mi ez a nagy felhajtás körülötte. Azt gondoltam, mai fejjel már megértőbb leszek vele, mint akkoriban, de a filmet nézve kiderült, hogy még annyira sem tudom élvezni, mint tinédzserként. Sőt.
De menjünk most egy kicsit vissza a megjelenés évébe, 2002-be. Még javában tartott ekkoriban a kilencvenes évek rendszerváltás utáni hurráoptimizmusa: úgy tűnt, hogy tényleg csak évek kérdése, és a küszöbön álló EU csatlakozás után mi is elérjük az osztrák életszínvonalat, az em... több»
A B filmes követ „Végre egy jó magyar thriller!” – olvastam a neten egy kritikában, így gondoltam, én is megnézem ezt a filmet. Nem tudom, lehet, hogy a kritikusok egy másik mozit láttak? Vagy tényleg ennyire alacsonyan lenne manapság hazánkban a léc, hogyha magyar filmekről van szó? Mindenesetre A berni követ szerintem egy ócska, amerikai B mozis kliséktől hemzsegő ’56-os történelmi-politikai thriller egy Barátok közt és egy Jóban Rosszban színvonalán elmesélve. Vagy inkább azok alatt. Jellemző, hogy a készítők még arra sem vették a fáradságot, hogy a filmbéli berni rendőrök sajátos svájci dialektusban beszéljék a németet. Az egyetlen pozitívum Kulka János alakítása a címszerepben, nélküle valószínűleg még ... több»
Szembe fordított tükrök Akkor kezdeném a negatívumokkal: a film nagy része sajnos rendkívül szájbarágósra és hatásvadászra sikeredett: szinte egy percre sem engedi el a néző kezét, minden gesztus, gondolat alaposan meg van mutatva és magyarázva, nincs semmi a fantáziánkra bízva. Régebbi, klasszikus filmekre is bőségesen kapunk utalásokat, illetve direkt nyúlásokat, a Modern időktől A komédia királyán át egészen a Száll a kakukk fészkére-ig. Sajnos erre a hatásvadász hangulatra csak még jobban rásegít Hildur Guðnadóttir tolakodóan grandiózus zenéje. Nem lett volna jobb, hogyha akárcsak a Csernobilnél, ide is inkább valami finoman hátborzongató, sötét ambient zenét komponált volna? Úgy talán jobban összeértek volna a... több»
Vissza a Földre Az ezt megelőző, minden tekintetben elszállt James Bond-film, a Holdkelte után a producerek úgy gondolták, hogy Bondnak ebben a filmben „vissza kell térnie a Földre”. Folytatásként egy keményebb, realisztikusabb és fordulatosabb sztorit kapunk tehát, ahol Bond nem egy csodakütyükkel operáló szuperhős, hanem hús-vér karakter, akinek elsősorban az eszét kell használnia ahhoz, hogy a rengeteg szorult helyzetből kikerüljön. Különösen tetszett, hogy kedvenc kémünk ezúttal nem egyedül rendez le egy szakasznyi felfegyverzett ellenfelet, hanem a nagyobb akciókhoz szövetségeseket gyűjt, és másokkal, csapatban is képes szorosan együttműködve dolgozni. Tetszett még a Carole Bouquet által játszott Bond-... több»
Nosztalgia és cowboydiplomácia Először is, nekem nem az a bajom ezzel a filmmel, hogy alig van benne történet. Végül is a Ponyvaregény sem volt több összefűzött részleteknél, mégis remekül szórakoztam rajta. Feszes volt a tempója, a párbeszédek csattantak, ahogy kellett, valósággal odaszögezett a székhez. Ebben a filmben viszont a legtöbb jelenet feleslegesen hosszúra nyúlik, az ember elkezd kínosan feszengeni, mert sokáig semmi említésre méltó dolog nem történik, egyetlen jó mondat nem hangzik el. Tényleg tíz percig azt kell bámulnunk, ahogy Cliff konzervet ad a kutyájának, vagy hogy valaki néz egy filmet a moziban, utána majdnem fél órán (!) keresztül elszenvedni, hogy zajlik egy béna, sablonos westernfilm forgatása? Úg... több»
73 Valami Amerika (2002)
Nemrég úgy éreztem, itt az idő, hogy újra megnézzem a magyar filmgyártás eddigi legjövedelmezőbb trilógiájának első részét, amit kb. húsz éve, tizenöt-tizenhat éves koromban láttam utoljára, de már akkoriban sem értettem igazán, mi ez a nagy felhajtás körülötte. Azt gondoltam, mai fejjel már megértőbb leszek vele, mint akkoriban, de a filmet nézve kiderült, hogy még annyira sem tudom élvezni, mint tinédzserként. Sőt. De menjünk most egy kicsit vissza a megjelenés évébe, 2002-be. Még javában tartott ekkoriban a kilencvenes évek rendszerváltás utáni hurráoptimizmusa: úgy tűnt, hogy tényleg csak évek kérdése, és a küszöbön álló EU csatlakozás után mi is elérjük az osztrák életszínvonalat, az em... több»