Na erre mondják, hogy nem volt rossz, de a jótól messze van! Egy kicsit bugyutácska történet, megfűszerezve némi gyenge poénnal. Ez még mesének is gyengécske.
Nem volt rossz! Sőt! Egészen jól sikerült film volt: egy picit humoros, egy kicsit romantikus, szinte végig pörgős, és a szereplők is nagyot alakítottak! A címe miatt másra számítottam, de így volt jó!
Egy részt láttam csak a sorozatból, a sámánosat. Nagy érdeklődéssel kezdtem a filmnézésnek, de aztán lehervadt a mosoly az arcomról: valami zavaros katyvaszt kaptam az arcomba. Aztán egyszer csak feltűnt a „bayerzsolti”, és egyből megértettem, miért is volt ez a fura érzésem a filmmel. 5-10 percig kínlódtam vele, aztán feladtam. Ez nem az én világom. Egy normális sorozatot szívesen végignéznék Mongóliáról, de nem ezt!
Mindig is szerettem a természeti népekről olvasni vagy filmet nézni. Ez a film is bekerült a kedvenceim közé, mert egy számunkra teljesen idegen világot mutat meg. Sajnálom a megölt hittérítőket, de én azt gondolom, hogy semmi keresnivalójuk nem volt ott. Egyetlen indiánról sem hallottam, hogy eljött volna téríteni a fehérek világába. Nem értem, miért kell megtéríteni mindenáron mindenkit. (Ebben a történetben értem azért, hogy miért is akarták azt a kapcsolatot velük.) Mindenesetre nagyon tetszett és elgondolkodtatott a film.
Nem értem ezt az 57%-ot: végre egy film, ami nem az agyatlan lövöldözésről szól, hanem van egy kis mondanivalója is, baromi jó szereplőkkel, időnként finom poénokkal, és erre csak ennyit ér az embereknek! Pedig szerintem az utóbbi időkben látott filmek között toronymagasan viszi a pálmát. Nekem nagyon-nagyon tetszett, megható volt, és a vége is jó lett. Szóval ajánlom mindenkinek, aki szereti a komolyabb filmeket is.
Mindig is szerettem az Új-Zélandi filmeket. Az egyik vicces, a másik elgondolkodtató, a harmadik izgalmas. Ez a film egyszerre volt mind a három. Megérintett.
Nagyon lassú, de rettentően elgondolkodtató és egyben megható film. A vége viszont nekem hiányzik. Gondolom, valami művészi befejezés, de ez nem jött át valamiért. Ezért is lett nálam 4*.
Nem volt ez a film annyira rossz: a közepén egy kicsit leült, de a végére új erőre kapott, és egész jó lett. Néha sok volt a hülyeség, de ettől függetlenül komoly film. Csak egy kicsit gondolkodni kell közben...
Meglehetősen tetszett! Jókat nevettem rajta. Ha nem veszi az ember fia komolyan, akkor egész szórakoztató film. Egy picit mindenből kaptunk: western, vígjáték, romantika.
Nem szeretem a krimiket, de ez kimondottan tetszett: vicces volt, a szereplők (főleg a főszereplő) nagyon jól alakították a karakterüket, ráadásul nem folyt benne vödörszámra a vér. Remélem, lesz folytatása, ha jól emlékszem, az írónőnek több könyve is megjelent.
NA A hegyek szívében (2020)